Érdekes látni, hogy a Formula-1-es mezőny tagjaként is mennyire eltérőek lehetnek egyes pilóták céljai. Míg Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Sebastian Vettel már száz körüli alkalommal álltak a dobogón és csak a bajnoki cím teszi őket boldoggá, addig mások már azzal is teljesnek érzik karrierjüket, ha egyetlen alkalommal a pódiumon ünnepelhetnek.
Így van ezzel Pedro de la Rosa is, aki több mint egy évtizeden át volt az F1-es mezőny tagja, ám többnyire élcsapatok tesztpilótájaként, és ütőképes versenyzői ülést is csak akkor kapott, amikor 2006 második felében a McLarennél beültették a távozó Juan Pablo Montoya helyére. Az esős Magyar Nagydíj káoszában aztán a második helyen tudott végezni Jenson Button mögött, amely napra ma is versenyzői karrierje csúcsaként tekint.
„Nagyszerű emlék. Szerintem egyetlen nap sem telik el az életemből úgy, hogy át ne fusson a gondolataimban az a pillanat, amikor a dobogón állok, és minden alkalommal eszembe jut, mennyire küzdelmes dolog is feljutni a Formula-1-es pódiumra az ember élete során” - beszélt az F1.com interjújában a spanyol egykori pilóta a 2006-os Magyar Nagydíjról, amelynek éppen most volt a 11. évfordulója is.
De la Rosát a futamot követően érte némi kritika amiatt, hogy nem vezetett kellően rámenősen, hiszen akár a győzelmet is elhozhatta volna, a spanyolt azonban egyáltalán nem foglalkoztatja ez a gondolat.
„Most már persze könnyű visszatekinteni és kijelenteni, hogy megnyerhettem volna a versenyt. Úgy gondolom, hogy tényleg meg kellett volna nyerem, viszont a pályára lépett a biztonsági autó, amikor Kimi [Raikkönen] nekiütközött [Vitantonio] Liuzzinak, mi pedig megragadtuk ezt az alkalmat a bokszkiállásra. A verseny végéig megtankoltak, szóval nagyon nehéz autóval kellett köröznöm, Jenson pedig a safety car segítségével ledolgozta azt a köztünk lévő különbséget, amit korábban kiautóztam.”
„Visszatekintve tehát nyerhettünk volna, és bár nem tettük, szerintem ez egyáltalán nem számít. Nem különösebben érdekelt, hogy első, második vagy harmadik helyen végzek. A célom mindig is az volt, hogy felállhassak a dobogóra, amit a csapat segítségével el is értem, és nincsenek álmatlan éjszakáim amiatt, mert elszalasztottam volna a győzelmet.”
A most 46 éves spanyol pedig a többnyire a partvonalon töltött F1-es karrierje során szinte olyan sokra tudja tartani ezt a dobogót, mint a szerencsésebb és jobb pilóták a világbajnoki címet.
„Nagyon érzelmes volt számomra” - idézte fel a díjátadó pillanatát. „Amikor valaki megérkezik a Formula-1-be és már a harmadik futamán dobogóra áll, akkor azt érezheti, hogy ez nem is annyira nehéz, és csak az alacsonyabb kategóriákban elért sikerei folytatódnak. De amikor egy versenyző hosszú évekig, akár egy évtizeden át a mezőnyben van, és ez idő alatt sohasem kapja meg az esélyt arra, hogy a dobogóért harcoljon, akkor ha egyszer végre sikerül, azonnal rájön, hogy mennyire hosszú út vezetett odáig. Én is ezt a nehéz utat jártam be, és ezért tudom ilyen nagyra értékelni azt a Magyarországon szerzett második helyet.”
