DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Willi Weber Vettelről és az F1-ről: igaza lett?

Michael Schumacher ex-menedzsere 2014-ben két igencsak markáns véleményt fogalmazott meg: egyiket Vettel Ferrarihoz való szerződése kapcsán, a másikat pedig a Formula-1 népszerűségének csökkenéséről, és mára úgy tűnik, van igazság mindkettőben.

Wilhelm Friedrich „Willi” Webert nem véletlenül emlegetik a legnagyobb sportmenedzserek között. Az egykori német F3-as versenyzőnek és csapatfőnöknek óriási szerepe volt Michael Schumacher, majd később testvére, Ralf karrierjében. Ő volt az, aki egykor felfigyelt az ifjú kerpeni titánra, Michaelre, és ülést biztosított neki saját Forma-3-as csapatánál.

Innentől kezdve egészen 2010-ig hatalmas utat járt be a páros. Schumacher a Formula-1 legeredményesebb versenyzője, továbbá a világ egyik legjobban kereső és legismertebb sportolója lett, ezekben a sikerekben pedig Weber főként a kitűnően lebonyolított szerződéskötésekkel vette ki a részét. Karrierje elején, 1990-ben ő javasolta Schuminak, hogy csatlakozzon a Mercedes sportautó-vb-s programjához, ahol, mint később kiderült, nagyon sokat tanult és fejlődött. Szintén Weber intézte a F1-es debütálást jelentő Jordan-, majd a Benetton- és Ferrari-szerződéseket. Emellett a ruhaszponzori üzletek (pl. a Nike-val a ferraris pályafutása elején) megkötésével járt mindkét fél nagyon jól, a Schumacher-termékek (főként a sapkák) pedig világhírűek lettek. Weber minden üzlet sikeres megkötése után megkapta a jutalék 20%-át, így ragadt rá a „Mr. 20%” becenév.

Érzékelhető, hogy Webernek van némi tapasztalata a Formula-1 működésével és az új kontraktusok megkötésével kapcsolatban, ezért a véleményeire érdemes odafigyelni, mert könnyen begazolódhatnak. Ez történt most is?

Vettel ferraris szerződése

„Ha valami nem működik jól, a Ferrarinál jóval nagyobb nyomás fog rá nehezedni, mint bárhol máshol. Ott nem mindig móka és kacagás az élet, gyakran közbeszól a politika is. És szerintem ha Fernando Alonso nem tudott megbirkózni a helyzettel, akkor senki sem tud.”  - nyilatkozta Auto Bildnek még 2014. októberében.

Az eddig eltelt két év alapján kijelenthetjük, hogy bejött a jóslat, főként a tavalyi évre vetítve. 2015-ben, amikor az első szezonját futotta Vettel a Ferrarinál, senki sem számított azonnali átütő sikerre a 2014-es rossz teljesítmény után, ekkor talán a rajongók szemében belefért volna egy szezon az újjáépülésnek szentelve, kevesebb jó eredménnyel. Ezzel szemben Vettel és a csapat már a második közös futamát megnyerte, sorozatosan dobogós volt, és további két hétvégén a legjobbnak bizonyult.

vettel-ferrari-f1-dppi



Ezekre alapozva pedig a tifosi elvárta a javuló tendencia folytatását, és reménykedett benne, hogy tavaly már akár a Mercedes kihívói lehetnek, de legalább több mint 3 futamot nyernek. Viszont a 2016-os szezon újfent csalódást okozott. Habár Vettel már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon is győzelmet arathatott volna, ha nem szakítják meg a futamot Alonso és Gutierrez horrorbalesete miatt, mint utólag kiderült, ekkor voltak a legközelebb a sikerhez.

Volt esélyük Bahreinben, Kínában és Spanyolországban is, de különféle okoknál fogva egyszer sem jött össze a diadal. Taktikai-, technikai- és vezetői hibák, valamint tempóhiány: főként ezek jöttek mindig közbe. Mindezek mellett pedig másik két nagy csapás is érte a Ferrarit: átlépte őket a Red Bull, és egy családi tragédia miatt távozott James Allison, a főtervező, aki eddig mindent összefogott. Maranellóban viszont nagy meglepetésre nem próbálkoztak egy újabb nagyágyú elcsábításával (pl. Paddy Lowe, James Key), hanem Mattia Binotto került Allison helyére, aki igazi veterán a csapatnál, de ő eddig a motorfejlesztési részlegnél volt irányító szerepben, és a technikai vezetői szerepkör minden bizonnyal új számára.

A rosszmájú F1-kedvelők szerint az idei autóra már az első futamtól kezdve kiírhatják a „Majd jövőre…” gúny-szlogent, és 2017 is bukás lesz, de ki tudja, lehet, hogy újfent akkor kapják majd össze magukat a vörösek, amikor senki sem számít rá. Mindenesetre Vettelen is egyre nagyobb a nyomás, hiszen „megváltóként” érkezett ahhoz a legendás csapathoz, amiért toronymagasan a legtöbben rajonganak, de álmai istállóját eddig nem sikerült teljesen feltámasztani, ráadásul az idei évben lesz Raikkonen 2007-es világbajnoki címének 10. évfordulója, ami máig az utolsó ferraris cím.

Ezek szemmel láthatóan megviselik a németet, aki a tavalyi év végére igencsak nyugtalan lett. Egy biztos, ha a csapat idei teljesítményével sem lehetünk elégedettek, akkor Vettel nem biztos, hogy olyan lelkesen fogja aláírni a szerződéshosszabbítását, sőt lehet, hogy elkezd más ajánlatokat meghallgatni, vagy a visszavonuláson gondolkozni.

A Formula-1-ről

„Több oka van annak, hogy miért csökkent a Formula-1 népszerűsége. Bernie Ecclestone túl öreg ahhoz, hogy pontosan felmérje az újkori média helyzetét. Az FIA elnöke, Jean Todt nem rendelkezik elég befolyással akaratának érvényesítéséhez. Ezek az úriemberek csak saját érdeküket veszik figyelembe és ezzel csak romlik a helyzet. Ki akar nézni olyan nyúlbélákat, akik rádión panaszkodnak? Nincsenek már Michael Schumacherek, Ayrton Sennák, vagy Jacques Villeneuve-ök. Ők annak idején nem panaszkodtak, a választ a pályán adták meg. A modern autók nemcsak rondák, de alig van hangjuk. Ezért a fiatalok sokkal inkább saját világukat alakítják ki Playstationön” – mondta ugyancsak a Sport Bildnek 2014. augusztusában Weber.

f1-start-hring-2016-dppi

Ha úgy nézzük, akkor Webernek ebben a kijelentésében is van igazság. Bernie Ecclestone és az eddigi többségi tulajdonos CVC Capital Partners egyáltalán nem próbálkozott kihasználni a közösségi média nyújtotta óriási lehetőségeket, amivel talán egy kicsit kompenzálni lehetett volna a nézők elfordulását a sporttól, és netán egy új közönség, a fiatalabb generáció felé is nyitni tudtak volna. Példának okáért tavaly tavaszig nem is volt hivatalos Facebook oldala a sorozatnak… A Liberty Media és a Chase Carrey, Sean Bratches, Ross Brawn trió minden bizonnyal változtatni fog ezen a területen is, és ők, az új vezetőség fel fogja mérni a szurkolók és a csapatok igényeit – mind a versenyek, mind a közvetítés és a sajtó terén.

Bernie Ecclestone 86 évesen ezt a szektort nem látta már át kellőképpen, míg a Jean Todt vezette FIA már korántsem olyan következetes és szigorú a szabályok, a szabályváltozások, és a technikai dolgokkal kapcsolatban, mint volt, és a nézők kielégítésére fektetett hangsúly is megkérdőjelezhetővé vált az utóbbi években. És lássuk be, Jean Todt nem olyan következetes FIA-elnök, mint Max Mosley volt, vagy nem olyan rettegett, mint Jean-Marie Balestre. Természetesen Todt kiváló munkát végez a közúti biztonság ügyében, és mára már több FIA sorozattal kell törődnie, mint elődeinek, de a Formula-1 ügyeiben mintha kevesebbszer hallatná a hangját, mint a két korábbi elnök. Viszont ezt leszámítva a Formula E és a WEC elindításáért, továbbá a biztonságos közlekedésért végzett munkája igencsak tiszteletre méltó, és nála jobb ember a poszt betöltésére nemigen van jelenleg!

Nem mehetünk el szó nélkül a „rádión panaszkodó nyúlbélák” mellett sem. Tény, hogy a kifejezés elég erős, de főként a tavalyi szezonban igencsak megszaporodtak a rádiós panaszkodások, sokszor szinte jelentéktelen dolgokért. Márpedig ez a Formula-1, ahol a versenyzőknek egymás ellen kellene versenyezniük!  Sajnos az „igazi” versenyzést – amitől pár pilóta már kissé elszokhatott – olyan technikai „boszorkányságok” hátráltatják, mint például ha egy pilóta huzamosabb ideig a másik mögött autózik, és folyamatosan támadással próbálkozik, az abroncsai hamar elmelegednek a „piszkos levegő”, azaz turbulencia intenzitása miatt.

Így azok az izgalmas, körökön át tartó, kerék-kerék elleni csaták, ahol igazán megcsodálhatjuk a versenyzők képességeit, csaknem kikoptak a királykategóriából, mióta a „mérnökök sportja” lett az F1. Többnyire DRS-es „mesterséges” előzéseket, átlépéseket láthatunk manapság. Ezen változtathat, sőt kifejezetten változtatni szeretne Ross Brawn, a Formula-1 újdonsült sportért felelős ügyvezető igazgatója. Ebből adódóan a jövőben talán újra jobban kiteljesedhetnek a pilóták, és ezzel lesznek olyan karakterek, akiknek csatáját ugyanúgy fogjuk várni, mint anno azokat, amelyben az egyik szereplő egy Michael Schumacher, egy Ayrton Senna, egy Alain Prost, Nelson Piquet vagy Gilles, majd Jacques Villeneuve, illetve Mika Hakkinen volt.

Weber 2014-es véleményeinek (minimum részben) beigazolódása két dolgot tár elénk: nagyon jót tenne a Formula-1-nek, ha a Ferrari Vettellel és Raikkonennel újra be tudna kapcsolódni a világbajnoki küzdelembe, és a pályán lévő küzdelmek olyanok lennének, hogy tövig rágjuk a körmünket. Reméljük, hogy egy újjászerveződő F1-vezetőség, és egy újra újjászerveződő Ferrari hamarosan beteljesíti sokak vágyait.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: