DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Egyre közelebb lesznek egymáshoz az F1-es motorok

2017-ben hatalmas változás várható aerodinamikai téren, erőforrások tekintetében azonban statu quo lesz. A Williams technikai igazgatója szerint épp emiatt lesz közelebb egymáshoz a motorok teljesítménye.

A turbókorszak kezdetén a Mercedesen kívül egyik gyártó sem tudott versenyképes erőforrást előállítani, és amíg a Ferrari javult 2015-re, a Renault visszaesett, és a visszatérő Hondával együtt igencsak megsínylette a tavalyi szezont. Idén azonban éppen utóbbi kettő tudott javulni teljesítmény és megbízhatóság terén egyaránt, a Ferrari pedig csak reménykedni tud, hogy meg tudja fordítani az esélyeket 2017-re. A tél folyamán akár az erősorrend is felborulhat az aerodinamikai módosítások következtében, a motorformula békén hagyása azonban azt eredményezheti, hogy tovább csökken a távolság a gyártók között.



Legalábbis így vélekedik Pat Symonds, a Williams technikai igazgatója: „Idővel egyre közelebb kerülünk majd egymáshoz” - idézte a brit szakembert az F1i.com. „Ennek klasszikus példája az erőforrások: a motorokkal foglalkozó munkacsoport azt mondta, ’ne nyúljunk hozzá, hogy mesterségesen húzzuk össze a mezőnyt, 2017-ben magától meg fog történni.’ Úgy tűnik, igazuk lesz. Szerintem 2017-re nem lesz nagy a távolság a motorok között, és ugyanez igaz a karosszériákra is. Persze lehet, hogy ez utóbbinál nem lesz olyan szembetűnő, mint a motoroknál, hiszen ha megváltoztatjuk a szabályokat, akkor elmozdulás történik majd. A sorrend is módosulhat ennek következtében, hiszen nem ez, hanem az idő hozza összébb a mezőnyt.”

Áprilisban a Motorsport Világtanács tagjai arra szavaztak, hogy a karosszériát érintő módosítások mellett motorok terén is legyen változás 2017-ben, beleértve a költségek csökkentését, a motorszállítói garanciát a csapatok számára, valamint gyakran kárhoztatott zsetonrendszer eltörlését is - ez utóbbi valóban életbe lép majd 2017-től. A szabályalkotók az erőforrások egyes elemeinek milyenségét is szerették volna megszabni (súly, méret és a felhasznált anyagok tekintetében), a turbónyomás megváltoztatása mellett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: