F1 hírek
Nagyot vállalt a Mercedes az idei autóval
A címvédő F1-es csapat érzi az ellenfelek közeledését, ezért a 2020-ra fejlesztett technikával eddig ismeretlen vizekre evezett. Több száz új alkatrészt építettek, néhány egészen szokatlant is.
részletekRégi-új csapatot támogat a Casio az F1-ben
A Casio bejelentette, hogy két évvel meghosszabbította hivatalos támogatói szerződését a Forma 1-ben szereplő Scuderia Alpha Tauri csapattal, korábbi nevén a Scudeira Toro Rosso-val.
részletekKezelhetőbb, jobb lett az idei Red Bull
Max Verstappen és Alex Albon szerint is sikerült kijavítaniuk a tavalyi hibákat, az autót most sokkal használhatóbbnak érzik, úgyhogy bizakodóak, bár a beállításokkal egyelőre nem foglalkoztak.
részletekBinotto: A pilótáink tudják, a csapat az első
A tavalyi zűrzavaros szezon után a Ferrari pilótáival elbeszélgetett Mattia Binotto, aki szerint mára mind Vettel, mind Leclerc megértették, hogy a csapat sikeressége a legfontosabb szempont.
részletekA Ferrari az FIA-nál érdeklődik a DAS miatt
A Ferrarit is derült égből villámcsapásként érte a Mercedes DAS névre hallgató megoldása, mellyel a pilóták a kerékösszetartást tudják szabályozni. Binotto megerősítette, hogy felkeresik az FIA-t.
részletekHülkenberg nem írja le a Ferrarit és Vettelt
Bár az eddig látottak arra utalnak, hogy a Mercedes idén is dominálhat a mezőnyben, Nico Hülkenberg biztos abban, hogy idén Sebastian Vettel és a Ferrari is beleszólhat a végső győzelembe.
részletekBottas már egy éve is tudott a DAS-ról
Remekül titokban tartották a német gyári istállónál a forradalmian új, kettős tengelyű kormányzási rendszert, pedig Valtteri Bottas már közel egy éve tudott mindenről. De ez valóban előny lesz?
részletekVilleneuve az FIA-t és Schumachert hibáztatja
Az 1997-es világbajnok szerint nagyon káros a Formula-1-nek, hogy minden kis incidenst mikroszkóppal vizsgálgatnak. Trulli és Schumacher pedig a fő felelős bizonyos veszélyhelyzetekért.
részletekA Renault védelmébe vette a Mercedest
Az F1 csapatai gyakran igyekeznek keresztbe tenni egymásnak, a franciák sportigazgatója azonban a németekkel szimpatizál: nem örül a trendnek, hogy a leleményes megoldásokat hamar betiltják.
részletekGrosjean: Az F1 nem sport, mert nem fair
A francia szerint az autóversenyzés kategóriája annyira igazságtalan, mintha Federernek pingpongütővel kellene játszania. Ő kétszeres futamgyőztes lehetne, de valószínűleg elsőség nélkül fogja abbahagyni.
részletekA Mercedes eltitkolt egy motorhibát
Nagy figyelem övezte Sebastian Vettel hajtásproblémáját Barcelonában. Nem verték nagydobra, pedig a Mercedesnél ugyancsak ki kellett cserélni egy erőforrást.
részletekMercedes: A Ferrari letekert motorral tesztel
A tavalyi szezonban alaposan felsült a Ferrari, miután a teszten mutatott izmozást Melbourne-ben már nem tudták megismételni. A Mercedes szerint az idén pont ezt szeretnék elkerülni.
részletek