Steward
Vaszilykó Péter
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 19. hétfő
F1

Bottas, Hamilton, majd egy nagy szakadék a második szabadedzésen

A Mercedesek uralták az Orosz Nagydíj második szabadedzését - Valtteri Bottas volt a leggyorsabb, a mezőny többi része viszont tisztes távolból figyelte az eseményeket.

Péntek délután a második szabadedzéssel folytatódott az Orosz Nagydíj hétvégéje – az első gyakorláson a mezőny végére szoruló Lewis Hamilton rögtön jelezte, hogy azért most is a győzelemért fog harcolni, hiszen már az első húsz percben másfél másodpercet adtak a komplett mezőnynek Valtteri Bottasszal párban. Hamilton aztán délelőtt után most is elnézett egy féktávot, de elkerülte a falat és így járt Lance Stroll is a Racing Pointtal, sőt, Bottas is megcsúszott, de ő sem csinált ennél nagyobb bajt.

botte



A Mercedesen kívül viszont mindenki más közepes és kemény gumikon nyitott, csak a bajnokcsapat kezdett a lággyal, ahogy pedig elkezdték a többiek is használni ezt a keveréket, kicsit csökkent is a távolság – Daniel Ricciardo feljött a harmadik helyre a Renault-val, de ő is egy másodpercre volt még Bottastól. Max Verstappen kicsit erőlködött a Red Bull-lal, bemutatott egy komolyabb megforgást is, a hollandnak egyelőre nem jött meg az áttörés az utóbbi hetek frusztrációja után…

Az edzés második felében viszont az élen már nem történt változás, sem az egykörös tempót, sem a versenyszimulációkat tekintve nem tudták legyőzni a Mercedest - a hosszabb etapokon is nagyon stabilnak tűntek a fekete autók, egy körön pedig végül senki sem tudott egy másodpercen belülre jönni hozzájuk képest. A gyorsabb most is Bottas volt, Hamilton bő két tizedet kapott csapattársától, ahogy arra számíthattunk is, a finn nagyon érzi ezt a pályát, amit most is megmutatott - a brit második helyét viszont nem veszélyeztette senki.

Ricciardo megint bizonyította, hogy komolyan kell venn ia Renault-t, még akkor is, ha Esteban Ocon hat tizedmásodperccel és hat hellyel hátrébb végzett nála. Jót ment még Carlos Sainz és Lando Norris is a McLarennel, a Red Bull viszont nagyon nem: Verstappen végül csak hetedik lett, méghozzá másfél másodperces lemaradással, míg Alex Albon a tízbe sem tudott beférni. A Ferrarik viszont igen, Charles Leclerc a nyolcadik, Sebastian Vettel pedig a tizedik helyen zárta a napot.

A második szabadedzés végeredménye:

pf2_1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?