F1 hírek
Vettel az új gumiról: Kitakarja a kerékvetőt!
Minden fejlesztés épp annyi hátránnyal is járhat, mint előnnyel. 2022-ben sok újdonság érkezik, ezek némelyikét pedig már ki is lehet próbálni. Vettel az egyik új elem hátulütőjét találta meg.
részletekVerstappen és Hamilton sosem békülnek ki?
A Red Bull főtanácsadója szerint az ütközés, ami a két rivális között történt, visszafordíthatatlan változást hozott kettejük viszonyában. Verstappen és Hamilton ügye nem mostanában merül feledésbe.
részletekTsunoda: Túl agresszív voltam
Az AlphaTauri japán pilótája úgy véli nyugodtabb lett a szezon során és ha keveset is, de változtatott a vezetési stílusán. Yuki Tsunoda szerint le kellett nyugodnia, hogy elkerülje a hibákat.
részletekSteiner a középmezőnybe várja a csapatát
A Haas csapatfőnöke úgy érzi, előrébb léphetnek 2022-től és elérhetőnek érzi a középmezőnyt. Günther Steiner szerint az új szabályok miatt egyenlőbb lehet a küzdelem a jövőben.
részletekBrown: Jó ötlet megtartani a DRS-t
Bár az új generációs autókat úgy tervezték, hogy közelebbről tudják követni egymást, a DRS továbbra is a része marad a versenygépeknek. A McLaren csapatfőnöke szerint ez volt a helyes döntés.
részletekSzafnauer: Vettel újra élvezi a versenyzést
Az Aston Martin csapatfőnöke úgy látja, hogy a németek négyszeres világbajnoka újra jó formában van és megtalálta régi önmagát, ezért jó hangulatban van a jelenlegi csapatánál.
részletekHorner: Valamit jól csinálunk, ha mutogatnak
A Mercedes sokkal több energiát fordít a Red Bull elleni lobbira, mint az indokolt lenne – a csapatfőnök szerint ez egyértelműen jelzi, mekkora fenyegetésnek tartják őket.
részletekSzép fokozatosan leszálltak Mazepinről
A Haas csapatfőnöke örül annak, hogy az év elején pellengérre állított és folyamatosan piszkált Nyikita Mazepin végre lekerült a címlapokról és nyugodtan végezheti munkáját, már kevesebb a hiba is.
részletekOcon: Csapatsorrend? Szó sincs róla!
Az Alpine egyike azon csapatoknak, ahol kiegyensúlyozottan működik a pilótapáros, Fernando Alonsóra és Esteban Oconra sem lehet eddig panasz. A francia szerint teljesen egyenlőek is csapaton belül.
részletekNorris örül szigorú főnökeinek
Lehet, hogy a McLaren már egyáltalán nem tűnik egy zord, konfliktusoktól mérgezett csapatnak, pilótájuk szerint azonban a barátságos légkör nem zárja ki a profi munkamorált. Így Norris is egyre jobb.
részletek„A Red Bull többet fog tenni a vb-címért”
Ez a véleménye az energiaitalosok egykori F1-es pilótájának, Christian Kliennek, aki szerint volt alakulata nem hagyhatja veszni ezt a lehetőségét a Mercedes által dominált évek után.
részletekMazepin: A mostani autókkal könnyű hibázni
Az orosz pilóta számára a 2021-es szezon az első a pályafutása során, ami viszont nem megy annyira simán. A Haas versenyzője úgy véli, a jelenlegi autók bonyolultsága is közrejátszhat ebben.
részletek