F1 hírek
A Honda rendkívül elégedett az újabb sikerrel
Úgy tűnik, a Mercedes még az újabb, frissített motorokkal sem tud döntő fölényre szert tenni. Max Verstappen a Red Bull-Hondával erőből le tudta győzni Hamiltont, a japán gyártó idén tényleg remekel.
részletekSchumacher is segítette Verstappent
Christian Horner csaknem szívrohamot kapott, mikor a lekörözött Haas feltartotta az éllovast az utolsó előtti körben. A Mick Schumacher miatt nyitható DRS azonban végső soron jól jött Verstappenek.
részletekMercedes: Korábbi cserével nyerhettünk volna
A címvédő istálló vezető pályamérnöke utólag már úgy érzi, egy agresszívabb stratégiával győzhettek volna Austinban. Andrew Shovlin beszélt arról is, hova tűnt az első edzésen látott előnyük.
részletekRicciardo: Kemény védekezésre volt szükség
Az első körben, majd a verseny későbbi szakaszában is meg kellett vívnia Sainzcal a McLaren ausztráljának, akinek ötödik hely lett a jutalma Austinban. Norris megijedt a start utáni csatában.
részletekSainz: Játszanak a pozíciókkal a stewardok
Frusztrált volt a számára hetedik hellyel végződő F1-es USA Nagydíj után a spanyol: a ferraris úgy érzi, a tempó alapján a McLarenek előtt kellett volna végeznie, de ez több okból sem sikerült.
részletekBottas: Se egy safety car, se semmi
Előrébb szeretett volna kerülni Valtteri Bottas, mint ahol végül leintették, de balszerencsés volt. Csakúgy, mint a motorokkal egész évben. Mexikóban már visszavágna.
részletekToto Wolff elégedett a második hellyel
Bár a Mercedes egész hétvégén kiválóan dolgozott, mégsem tudták maguk mögé utasítani a bajnoki éllovas Max Verstappent. Toto Wolff összességében mégis elégedett.
részletekLeclerc unatkozott a versenyen
Akciódús futam jutott a mezőny többségének, de Leclerc nem tartozott közéjük. Ennek ellenére alaposan elfáradt a verseny végére, az eredmény láttán viszont csak mosolyogni tudott.
részletekRandom szabályok miatt dühöng Alonso
Valódi szappanopera volt az USA Nagydíjon Fernando Alonso esete a pályaelhagyásokkal: a spanyol önfejű és zsémbes oldalát mutatta Austinban, ahol végül a célig sem jutott el.
részletekTsunoda: Az én dolgom volt a pontszerzés
Pierre Gasly kiesése után Yuki Tsunoda maradt az egyetlen állva maradt AlphaTauri, és ő mindent ki is hozott a futamából. Még egy Mercedest is maga mögött tartott, ismét.
részletekNem gondolta a Red Bull, hogy végig kihúzzák
Mindkét Red Bull a dobogón végzett Austinban, annak ellenére, hogy úgy tűnt, ezen a pályán a Mercedesnek áll a zászló. Christian Horner nem hitte, hogy Verstappen maga mögött tudja tartani Hamiltont.
részletekRejtély Gasly felfüggesztéstörése
Az USA Nagydíj első kiesője volt az AlphaTauri pilótája. Nem lenne meglepő, ha a törött felfüggesztés a bukkanós pálya eredménye lenne, de Gasly kicsit kételkedik ebben.
részletek