DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év meglepetése

Mely csapat vagy versenyző teljesített 2021-ben a várakozásaink felett? Évértékelő sorozatunk harmadik felvonásában a szezon legnagyobb meglepetéseit rangsoroltuk.

Idén sem marad el a Formula.hu szokásos F1-es évértékelő sorozata, amelyben minden kategóriában felállítottuk a saját top 3-as rangsorunkat, majd ezeket pontozva – az első helyezettek 3, a másodikak 2, a harmadikak 1 egységet kaptak – összeállt a szerkesztőség listája. Most jöjjenek azok a versenyzők és csapatok, amelyek teljesítménye a legnagyobb pozitív meglepetést okozta számunkra.

ev-meglepetese-sainz-dppi



Balogh Boglárka: Első helyen Carlos Sainz, nem gondoltam volna, hogy a négyszeresvilágbajnok-verő Charles Leclerc nem lesz nagy falat neki. Mögé Fernando Alonsót raknám, aki szerintem a legjobb döntést hozta azzal, hogy visszatért, mert megmutatta, igenis van még itt keresnivalója. A harmadik meglepetés számomra Pierre Gasly kiegyensúlyozottsága, elképesztő, mennyire magára talált a Red Bulltól való menesztése után.

1. Carlos Sainz

2. Fernando Alonso

3. Pierre Gasly

 

Balogh Tamás: Noha eddig is sokra tartottam Carlos Sainzt és jó fogásnak tartottam a Ferrari részéről, de azt még én sem gondoltam, hogy rögtön az első közös évükben legyőzi majd Charles Leclerc-t, a monacóinál jóval több dobogót szerezve. Esteban Ocon számomra váratlanul jól helytállt Fernando Alonso ellen, s még a legfőbb babérokat is ő aratta le az Alpine-nál a hungaroringi győzelmével. Emellett pedig nem tudok szó nélkül elmenni a Ferrari formajavulása mellett sem: a tavalyi történelmi mélypont után nem számítottam konstruktőri vb-bronzra tőlük.

1. Carlos Sainz

2. Esteban Ocon

3. Ferrari

ev-meglepetese-ocon-dppi

Gellérfi Gergő: Dolgok, amikre nem számítottam. Nem hittem volna, bármilyen tehetségesnek tartottam Sainzot eddig is, hogy első közös évükben rögtön elveri a csapatba mélyen beágyazott Leclerc-t. A tavalyi gyalázat után eszemben sem volt, hogy a Ferrari legyőzheti az évet parádésan kezdő, Mercedes-motoros McLarent. Ahogy arra sem számítottam, hogy sokévi fogadkozás után a Red Bull ezúttal partiban lesz a Mercedesszel, sőt a szezon jó részében a fejükre is nőnek.

1. Carlos Sainz

2. Ferrari

3. Red Bull

 

Gobodics Tamás: Nálam az utolsó futammal ezt elvitte Sainz, én egyáltalán nem számítottam arra, hogy első ferraris szezonjában megelőzi a házi „kiskedvencet”, Leclerc-t – több dobogója is lett és az egykörös tempója sem volt messze a szélvészgyors monacóitól, ennél nagyobb különbséget vártam. Betettem még Verstappent azért, mert engem meglepett, hogy ilyen higgadtan és könyörtelenül vitte végig minden idők legszorosabb vb-párharcát, illetve Esteban Ocont, aki egy-két bravúr mellett gyakorlatilag az egész év során tartotta Fernando Alonso tempóját, ami a tavalyi szezon után nálam nem volt túl valószínű forgatókönyv.

1. Carlos Sainz

2. Max Verstappen

3. Esteban Ocon

 

Héjas Szilárd: Nálam ez egyértelműen Carlos Sainz! Míg a többi csapatot váltó pilótának hosszú hónapokra volt szüksége, hogy megszokják új versenygépüket, a spanyol az első pillanattól otthon érezte magát a Scuderiánál, a vb-pontversenyben pedig Leclerc előtt végzett. Nem számítottam a Williams feltámadására, ahogyan arra sem, hogy Ocon így helytáll majd Alonso oldalán.

1. Carlos Sainz

2. Williams

3. Esteban Ocon

ev-meglepetese-russell-dppi

Mészáros Sándor: Sainz az előzetes várakozások ellenére nemhogy nem kényszerült alárendelt szerepbe Leclerc mellett, hanem egyenesen felülmúlta. A Williams csak alkalomadtán villantott, de amilyen mélyről jöttek, ez is komoly fegyverténynek számított. A McLaren a hihetetlenül simán levezényelt motorszállító-váltás miatt szerepel a dobogón.

1. Carlos Sainz

2. Williams

3. McLaren

 

Strommer Benjamin: Az abszolút váratlan teljesítmény képviselője Carlos Sainz: én is azok közé tartoztam, akik biztosra vették, a spanyol csak Leclerc vízhordója lesz a Ferrarinál, ehhez képest az első közös évben négyszer annyi dobogót szerezve (!) megelőzte a bajnokságban, ráadásul közvetlenül a „nagyok” mögött végzett a tabellán. Az év elején szürke Alpine-tól sem számítottam ennyi kiugró eredményre: a magyar és katari futamokkal bizonyították, nem csak a szín változott ennél a csapatnál. Talán sokan meglepődnek rajta, de én Nicholas Latifinek adom a dobogó legalsó fokát, aki Mazepin érkezéséig fizetős pilótaként a mezőny megbélyegzett tagja volt, ehhez képest a szupertehetségnek kikiáltott Russellt többször is megelőzte.

1. Carlos Sainz

2. Alpine

3. Nicholas Latifi

ev-meglepetese-vettel-dppi

Szikora Tamás: Nálam ezt a kategóriát egyértelműen a négyszeres világbajnok nyerte. Vettel már 2019-ben sem igazán találta a helyét a Ferrarinál, de akkor még úgy tűnt, lesz visszaút a számára, a tavalyi év viszont nagyon pocsékul sikerült. A németre rá sem lehetett ismerni és az idei Aston Martinnal való próbálkozás is kockázatos volt, de Monaco óta úgy néz ki, megvan a jó irány, így még talán lehet ebből valami. Mögötte Russell került a második helyre a Williamsszel, a csapattól nem lehetett túl sokat várni, ám valamennyivel jobb lett az autó, mint azt várták, Russell pedig bebizonyította, hogy miért is akarta őt annyira a Mercedes. Nem hagyhattam ki Ricciardót sem az olaszországi sikere miatt, az ausztrál kezdett beleszürkülni a mezőnybe, ám a Monzában aratott győzelem visszaadta az önbizalmát. 

1. Sebastian Vettel

2. George Russell

3. Daniel Ricciardo

 

Végeredmény: A jelek szerint a legtöbben arra számítottunk a legkevésbé, hogy Carlos Sainz ennyire gyorsan beilleszkedik a Ferrarihoz, mi több még Charles Leclerc-t is legyőzi az év végére. Az Alpine a versenyzőivel és a csapattal is képviseltette magát listáinkon, s ugyanez igaz a Williamsre és George Russellre is, de kapott egy első helyet az Aston Martinhoz átigazoló Sebastian Vettel is.

1. Carlos Sainz 21 pont

2-3. Esteban Ocon és Williams 4-4 pont

4-5. Ferrari és Sebastian Vettel 3-3 pont

6-9. Max Verstappen, Fernando Alonso, George Russell és Alpine 2-2 pont

10-14. Pierre Gasly, Red Bull, McLaren, Nicholas Latifi és Daniel Ricciardo 1-1 pont

 

Korábbi ranglistáink:

Az év pilótája: 1. Max Verstappen, 2. Lewis Hamilton, 3. Lando Norris

Az év csapata: 1. Red Bull, 2. Mercedes, 3. Ferrari

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: