Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. május 24. kedd
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év csapata

Vajon a zsinórban nyolcadik konstruktőri címét szerző Mercedes vagy az Ezüst Nyilak méltó ellenfelévé előlépő Red Bull produkcióját találtuk jobbnak? Itt van év végi szavazássorozatunk második része.

Idén sem marad el a Formula.hu szokásos F1-es évértékelő sorozata, amelyben minden kategóriában felállítottuk a saját top 3-as rangsorunkat, majd ezeket pontozva – az első helyezettek 3, a másodikak 2, a harmadikak 1 egységet kaptak – összeállt a szerkesztőség listája. A versenyzők után a csapatok 2021-es teljesítményeit értékeltük.

ev-csapata-redbull



Balogh Boglárka: Bár a konstruktőri bajnokságot végül nem ők nyerték, nálam az első helyre mégis a Red Bull kerül. Az év nagy részében jó döntéseket hoztak, hozzásegítve ezzel Max Verstappent a világbajnoki címhez, és valóban régi önmagukat mutatták. A második nálam a Ferrari, úgy tűnik, szépen felálltak 2020 pofonja után. A harmadik helyre pedig hosszas gondolkodás után az Alpine-t rangsorolnám, remek pilótaválasztásukkal (akiket jól is tudnak menedzselni) és javuló teljesítményükkel.

1. Red Bull

2. Ferrari

3. Alpine

 

Balogh Tamás: Nem kérdés, hogy az első helyet az a csapat érdemli, amely hét év után végre ténylegesen és egy teljes szezonon át fel tudta venni a versenyt a hibrid érában domináló Mercedesszel. Az Ezüst Nyilak ugyan többet hibáztak, mint azt tőlük megszoktuk, de azért csak megnyerték zsinórban a konstruktőri címüket, míg a dobogó alsó fokára az év végén a Ferrari által lehajrázott, de Monzában csaknem kilenc esztendő után újra futamot nyerő – ráadásul az idény egyetlen kettős győzelmét arató! – McLarent tettem.

1. Red Bull

2. Mercedes

3. McLaren

ev-csapata-ferrari

Gellérfi Gergő: 2014 óta először fosztották meg a Mercedest bármely koronától, s ha Perez nem ilyen peches az utolsó két futamon, a konstruktőri cím is meglehetett volna. Ez nálam borítékolja a Red Bull első helyét, a Mercedes elé pedig a hamvaiból feltámadó Ferrarit is odatettem, a csillagosok ugyanis túl sok hibát követtek el csapatszinten.

1. Red Bull

2. Ferrari

3. Mercedes

 

Gobodics Tamás: Ugyan a konstruktőri vb-címet elvitte a Mercedes, de ha az egész évet nézzük, akkor mégis a Red Bull nálam a befutó ebben a kategóriában. Az energiaitalosok nagyon keveset hibáztak a stratégiát, vagy a gyors döntéseket nézve, „sportdiplomáciában” is ellenfelük fölé nőttek, míg a Mercedes rengeteg apró, vagy néha nem is olyan apró hibát vétett bizonyos döntéseknél. A harmadik helyre azért fért be a McLaren, mert bár a Ferrari lett a pontverseny bronzérmese, de a wokingiak kettős győzelme nálam ezt bőve ellensúlyozta.

1. Red Bull

2. Mercedes

3. McLaren

ev-csapata-mclaren

Héjas Szilárd: Az Alfa Romeót és a Haast leszámítva idén talán elmondható, hogy mindenki felszálló ágban volt, így ez egy újabb nehéz döntés. A Red Bull világbajnokot faragott Verstappenből az RB16B-vel, míg a Mercedes mégiscsak megnyerte a konstruktőri címet. A Williams is elindult felfelé, így nálam a harmadik hely az övék, az AlphaTauri pedig fájó szívvel marad le a listámról.

1. Red Bull

2. Mercedes

3. Williams

 

Mészáros Sándor: Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az idei szabálymódosításokat a Mercedes lassítása szülte, de még így is behúzták a konstruktőri vb-t. A Ferrari hihetetlen mélységből jött fel, a Red Bull pedig - részben a Honda révén - azt hozta, amit vártam tőlük.

1. Mercedes

2. Ferrari

3. Red Bull

ev-csapata-mercedes

Strommer Benjamin: Az idei történések ismeretében könnyű elfelejteni, hol állt még tavaly a Red Bull: a messzi második helyzetéből jutottak el egy B-autóval a legtöbb győzelemig (11-szer nyertek) és az egyéni vb-címig. A Mercedes évéről talán elsősorban a taktikai baklövések jutnak eszünkbe, de mindezek ellenére a csapat zsinórban nyolcadik konstruktőri címét szerezte. Bár a vb-n a Ferrari lett a harmadik, a McLaren idei erősödése jobban meggyőzött: és végtére ez volt az egyetlen csapat, amely 1-2-es eredményt tudott felmutatni…

1. Red Bull

2. Mercedes

3. McLaren

 

Szikora Tamás: A wokingi és a maranellói istállókat nem véletlenül tettem a listám élére, hiszen ismét az élmezőny tagjai lettek idén, harmadik-negyedik erőként pedig stabilan ott voltak a két nagy mögött. A McLaren idénre egy igazán jó csomaggal rendelkezett, ebből pedig kihozták, amit lehetett. A monzai kettős sikerrel egy nagy teher esett le a vállukról és Oroszországban sem voltak messze az újabb győzelemtől. A Ferrarit sem lehetett kihagyni, a tavalyi szenvedés után nem sokat vártak tőlük, elvégre az autók keveset változtak egy év alatt, viszont ahhoz képest szép eredmény a konstruktőri harmadik hely. A Red Bull is bekerült a válogatásba, elvégre ők adták az egyéni világbajnokot, ráadásul Sergio Perez szerződtetése nagyon jó húzás volt, így váltak elég erőssé ahhoz, hogy elérjék a régóta várt sikert. 

1. McLaren

2. Ferrari

3. Red Bull

ev-csapata-nyito

Végeredmény: Max Verstappennel ellentétben csapata, a Red Bull nem tarolt évértékelő szavazásunkon, de így is az energiaitalosok teljesítményét értékeltük a legnagyobbra azzal, hogy nyolc év után elsőként végre valaki méltó ellenfele voltak a Mercedesnek. Az újabb konstruktőri címet nyerő Ezüst Nyilaké lett a második hely, míg a dobogó alsó fokát a Ferrari kaparintotta meg annak ellenére, hogy a McLaren egy első helyet is begyűjtött – akárcsak a versenypályán.

1. Red Bull 20 pont

2. Mercedes 12 pont

3. Ferrari 8 pont

4. McLaren 6 pont

5-6. Alpine és Williams 1-1 pont

 

Korábbi ranglistáink:

Az év pilótája: 1. Max Verstappen, 2. Lewis Hamilton, 3. Lando Norris

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: