DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Jánvári Zsolt távozott a Williamstől, világbajnok akar lenni

Elköszönt a Williamstől a magyar szakember, aki világbajnoki címért szeretne küzdeni a folytatásban, a középmezőnyért nem akar annyi áldozatot hozni, mint amennyire szükség lenne.

Az utóbbi években a Williams fejlődését segítette honfitársunk, Jánvári Zsolt, aki az elmúlt időszakban rendszertechnikusként segítette a grove-i istálló munkáját. Jánvári azonban most nagy lépésre szánta el magát: úgy döntött, hogy távozik a Williamstől és bár még nincs meg az új csapata, de mindenképpen feljebb szeretne lépni a folytatásban.

"A Williamsszel a kapcsolatunknak vége van" - mondta Jánvári az M4 Sportnak adott interjújában. "Előre kell mozogni és elég hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy amit csinálok, annak sok értelme nincsen, hiszen nem titkolt célom, hogy világbajnoki címet nyerjek valamelyik csapattal. A Williamsszel kicsit beragadtunk. Óriási változások lesznek az F1-ben és nem jutunk előre, reagálisan három-négy-öt év, mire elérnénk oda, hogy legyen esély beleszólni az elöl lévő küzdelembe és a többiek sem fognak ölbe tett kézzel várni. Közben eljegyeztem a páromat, szeretnénk családot alapítani és arra jutottam, hogy annyi energiát nem fogok beleölni abba, hogy a középmezőnyben lubickoljak" - mondta.

ján



Azt is hozzátette, hogy konkrétumokról még nem tud beszámolni a jövőjét illetően, tárgyalások vannak és az a cél, hogy januárra kerüljön olyan pozícióba, hogy szinte azonnal kezdeni tudjon bárhol. ?Mint mondta, januárban nagyon sokan ott fogják hagyni az F1-et, az ő személyes ismerősei közül is sokan kiszállnak, mert túl sok - a csapatoknak spórolni kell a költségsapka miatt, ezt pedig a személyzeten tudják megtenni. Jánvári szerint a bővülő versenynaptár összes futamát csak akkor érdemes végigcsinálni, ha reális esély van arra, hogy a végén győzzenek. 

Jánvári egyébként az Orosz Nagydíj óta nem utazott a csapattal, a szakembernek már akkor meg kellett hoznia ezt a döntést. Arra a kérdésre, hogy a céljai eléréséhez jelenleg nem sok csapat lehet partner, hiszen idén a Red Bull, a Mercedes, az Alpine és a McLaren nyert futamot, azt mondta, hogy "remélem hamarosan bejelenthetjük, hogy ilyen irányba változik a dolog". 

A Formula.hu információi szerint a szakember az utóbbi hetekben több istállótól is kapott ajánlatokat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: