F1 hírek
Tsunoda bocsánatot kért a csapatától
A kerékcsere után a bokszból kijövet állt bele a falba az AlphaTauri versenyzője az F1-es Kanadai Nagydíjon – pedig a japán szerint addig remekül alakult a felzárkózása a mezőny végéről.
részletekNorris: Nem elég jó az autónk
A McLaren számára pont nélkül záruló montreali hétvége a bizonyíték rá, hogy bár olykor szerencsével odaérhetnek a középmezőny elejébe, valójában az MCL36-ban ez nincs benne – véli a brit.
részletekVettel versenyét tönkretette a VSC
Hátulról rajtolva egy vonatba került és lehetséges taktikai előnyét a nem sokkal később érkező virtuális biztonsági autós fázis hazavágta. A végén kopott gumikon nem voltak esélyei.
részletekNem működött a végén Verstappen rádiója
Max Verstappennek úgy kellett kivédenie Carlos Sainz támadásait a kanadai győzelemért, hogy nem tudott beszélni a Red Bull-lal, miután az utolsó újraindítás után meghibásodott a rádiója.
részletekEmiatt talált magára Hamilton Kanadában
Pénteken szörnyű volt a Mercedes, aztán egy teljesen más beállítással próbálkozott a csapat, amivel drasztikusan megváltozott az autó viselkedése - ez kellett a sikerhez Hamiltonnak.
részletekA szombati ütközés okozta Perez vesztét?
Dr. Helmut Marko szerint ugyan a sebességváltó már közelített az élettartama végéhez, de ezt a futamot még ki kellett volna bírnia - azt gyanítja, hogy a szombati ütközés okozta a problémát.
részletekVálaszolt Alonso kritikáira az Alpine-főnök
Egy szivárgás állhat Fernando Alonso montreali motorproblémája mögött – mondta Otmar Szafnauer, aki a spanyol két csípős megjegyzésére is válaszolt: miért mindig az ő autója hibásodik meg, és miért nem cserélték meg Oconnal.
részletekBinotto: Élesebb döntések kellenek
A Ferrari csapatfőnöke szerint a versenyirányítás nem állt a helyzet magaslatán a Kanadai Nagydíjon, csak az ő gyors reagálásukon múlt, hogy nem ment tönkre Carlos Sainz futama.
részletekMagnussen frusztrált a bírák miatt
A Haas dán pilótája egy újabb csalódást keltő versenyen van túl Montrealban, miután a rajtot követő helyezkedésben megsérült első szárnya miatt a versenyirányítás a bokszba intette őt.
részletekVáltóhiba vetett véget Perez futamának
A szombati nap sem sikerült jól Sergio Perez számára, csak a 13. helyről rajtolhatott, aztán a futam is mindössze 9 körig tartott, mert technikai hiba miatt kiállni kényszerült.
részletekKét okból úszott el Alonso eredménye
Második rajtkockából hetedik futampozíció – Fernando Alonso sokkal előrébb végezhetett volna, ha nem balszerencsés a VSC-fázis időzítésével, aztán nem lassítja körönként egy másodperccel motorhiba.
részletekLeclerc: Rendkívül frusztráló verseny volt
Hiába zárkózott fel egészen az ötödik helyig a rajtrács majdnem legvégéről, mégsem volt teljesen elégedett az F1-es Kanadai Nagydíj után a monacóija, aki szerint semmi sem alakult nekik kedvezően.
részletek