DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Brown az Alpine-ról: „Ezért érdemes befogni”

A McLaren biztos volt igazában a Piastri ügyben, de szándékosan nem hangoztatta, hogy ők nyernek a CRB előtt, ellentétben Otmar Szafnauerrel – így még nagyobb győzelmet arattak, míg a rivális istálló kínos helyzetbe került.

Az Alpine tagadhatatlanul vesztesen jött ki a 2023-as pilótapiac legbotrányosabb fejezetéből: a csapat nem csupán Oscar Piastrit veszítette el, de saját hitelességét is megtépázta. Az Alpine először bejelentette az ausztrál pilótát jövő évi versenyzőjeként, holott erre nem hatalmazta fel szerződés, majd miután kiderült, hogy Piastri már aláírt a McLarenhez, az F1 kontraktusokat felülvizsgáló bizottságához (CRB) fordult, miközben hangoztatta, mennyire biztos a győzelmében. A Piastri eset alaposan megtépázta az Alpine vezérkarának büszkeségét, ami jól érződik a vezetőség nyilatkozataiban.

Miközben Piastrit bejelentette versenyzőjeként az Alpine – a Magyar Nagydíj után, Fernando Alonso Aston Martinhoz szerződésének másnapján –, a McLaren már egy hónapja aláírt a francia versenyzővel. Bár a két csapat között volt némi adok-kapok, a wokingiak inkább csendben maradtak, a versenyzői bejelentéssel is egészen a CRB döntéséig vártak – Zak Brown ezt dörgölte az Alpine és Otmar Szafnauer orra alá.

„Nagyon zajos ügy volt, de mi nem fűztünk hozzá semmit. Szerintem jobb döntés volt megvárni, hogyan alakulnak a dolgok, aztán utólag színesíteni kicsit. Nézzük meg Otmar megjegyzéseit, ő végig kommentálta a CRB ügyet és mindig elmondta, mennyire magabiztosak. Most pedig kicsit butának tűnik” – mondta az NBC Sportsnak a McLaren vezérigazgatója.



„Ezért az a legjobb, ha befogod a szád és csak azután beszélsz, hogy valamiről biztosat mondhatsz. Az emberek a CRB döntése előtt nem tudták, amit nem tudhattak, mi pedig szándékosan tartottuk csukva a szánkat. Miután megjelent a részletes döntés, nyilvánvalóvá vált, mi is történt. A sok zaj ellenére tudtuk, hogy az igazság végül ki fog derülni, és az lesz a mi pillanatunk, nem kell állandóan kommentálnunk az ügyet” – beszélt arról Brown, hogy a McLaren tudatosan hallgatott, ez pedig fokozta a győzelmet, mikor a CRB kihirdette a nekik kedvező eredményt.

A 2023-ra versenyzői fronton – különböző szériákat tekintve – alaposan bevásárló McLarennek éppenséggel egy másik kérdéses szerződéses helyzete is van. A csapat leigazolta a tavalyi IndyCar-bajnokot, Alex Palout, akit azonban jelenlegi gárdája, a Ganassi is magáénak tart. A két csapat közt jelenleg a mediáció második köre tart, hogy elkerüljék a bírósági ügyet. Brown szerint azonban nem feltétlenül indokolt az IndyCarban egy saját CRB.

„Az F1-ben ez nagyon jól működik, egynapos meghallgatást tartottak és még azon a héten megkaptuk a döntést, ami egyöntetű volt. A CRB a létezése óta csupán háromszor ült össze, az IndyCarban pedig tudtommal ez az első ilyen szituáció. Emiatt kérdéses, van-e rá egyáltalán szükség, hisz lehet, hogy 20 év múlva lesz a következő eset. Mindenesetre a Formula-1-ben működött a CRB” – mondta Zak Brown.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: