DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 18. csütörtök
Egyéb

Van, akiknek sikerül, és van, akiknek nem

A GP2-es mezőny tagjai töretlenül bíznak a Forma-1-es lehetőségben...

Bár a Hungaroringen önálló rendezvényként is szereplő Renault Világszéria a kiterjedtebb közvetítéseknek is köszönhetően hazánkban ismertebb osztály, mint a 2005-ig még nemzetközi F3000 néven jegyzett GP2 sorozat, de nem lehet megfeledkezni arról, hogy mindig ez a széria adta a legtöbb fiatal tehetséget a Forma-1 számára.

 

A GP2 manapság sajnos rangjához képest eldugva, mindössze egy televíziós szolgáltató külön csomagjában fedezhető meg, ami miatt a színvonalas bajnokság izgalmai inkább csak a Forma-1-es hétvégére kilátogató lelkes autósport közönséghez jutnak el. A GP2-től pedig tudna mit irigyelni a Forma-1, és itt nem csak az idén beszüntetett V8-asok hangjára gondolok, aminek élményét a "kicsiknél" a Mecachrome erőforrásai biztosítanak, és még csak nem is a versenygépeik által Monzában elért 330 km/h-ás sebességre, inkább a pilótákban lévő verseny- és küzdőszellemre.

 



Ebben a formulában valóban élet-halál harc zajlik a pályán, ahol, ha elvileg lehetséges, a versenyzőknek nem okoz gondot - olykor kimeneteltől függetlenül is -, hogy hárman dobják be magukat egy-egy kanyarba. A félelem leghalványabb jele sem létezik, duzzadó önbizalom annál inkább. (Ennek levét itta meg a csúcskategóriában Romain Grosjean és a nehezen felejtő Pastor Maldonado is, akik egy ideig ebben a környezetben éltek.) Ez azonban természetes is, ha valaki az F1-ről álmodik. Az ínyenc sportrajongóknak pedig nagyon kellenek már az olyan kerék-kerék elleni, lélegzetelállító küzdelmeket hozó show-k, amelyből a silverstonei hétvégén meglepetésre Alonso és Vettel is megmutatott egy kicsit.

 

Ezeknek a hatalmas hévvel vezető fiataloknak mindennél nagyobb motiváló erőt jelent, hogy a többi utánpótlás sorozathoz képest a GP2-es versengés közvetlenül az F1-es csapatvezetők őket vizslató szeme előtt zajlik, de ami még ennél is lényegesebb kérdéskör, hogy már a Forma-1 előszobája is a szinte megfizethetetlen kategóriába tartozik. Itt - ha csak valaki nem hipergazdag - egy-két évnyi esélyt kapnak a pilóták a bizonyításra, így vagy teljes bukás vár rájuk - illetve átnyergelhetnek például a zárt karosszériás autók világába -, vagy mindent visznek, és a csúcson találják magukat.

 

Természetesen a GP2-ben is vannak kivételesen tehetősek, akiknek ennek megfelelően több dobásuk is lehet. Ilyen például - hogy csak párat említsünk - a kolumbiai támogatásnak köszönhetően Omar Julian Leal, vagy a Monaco harmadik legrégebbi családjából származó Stefano Coletti esete, akiknek már negyedik éve van helye a GP2-ben. A mezőny kétharmada ennek ellenére komoly "nyersanyagnak" számít, aztán hogy ki milyen gyorsan kapja el a ritmust és ki mellé áll a nélkülözhetetlen szerencse is, az idő dönti el.

 

Egy biztos, mindenki nem nyerhet, így hiába a hit, a nagy vesztesek példái is ott lebegnek a versenyzők szemei előtt. Vannak, akiknek már régen a Forma-1-ben lenne a helyük, de még bajnoki címmel a kezükben sem élhették meg álmukat. Most, hogy a csúcskategória a Mercedes révén Hamilton és Rosberg egyeduralmáról szól, sokat hallunk a gyerekkori párhuzamos karrierükről, barátságukról. Talán ugyanígy felemlegethettük volna pár év múlva Romain Grosjean és egy bizonyos Luca Filippi nagy rivalizálását is, de utóbbi bármit tett, nem tudott beférni az elitbe, annak ellenére hogy nyíltan elismeri a szakma az olasz fiatalembert. Tehetsége legnagyobb bizonyítéka az volt, amikor egy év szünet után, tavalyelőtt a teljes körű szabályváltoztatáson átesett GP2-ben, számára ismeretlen autóval kellett rajthoz állnia Monzában. És megnyerte a versenyt"

Bajnokként Giorgio Pantanonak és a tavaly a Lotus harmadik számú pilótájának, Davide Valsecchinek sem sikerült a nagy áttörés, pedig utóbbi ideális jelölt lett volna az év vége előtt lelépő Kimi Raikkönen helyére az akkor még igen versenyképes fekete-arany autóban. Valsecchi csalódott, de az olasz már az előző Magyar Nagydíj előtt felvázolta a szituációt, hogy gyakorlatilag észre sem veszik csapata paddockjában... A 2013-as bajnok Fabio Leimernek sem sikerült feltűnést keltenie, de ő legalább évekig ott lehetett a tűzközelben, nem úgy, mint a hirtelen mindenünnen repülő roppant tehetséges Robin Frijns, aki majdnem lekopírozta Giacomo Ricci 2010-es rekordját. Az olaszt első GP2-ben szerzett hungaroringi győzelme után közvetlenül vágta ki a több pénz után hajtó David Price Racing csapata, Jules Bianchi Renault Világszériában is edződött ellenfelének - és a végső hajrában legyőzőjének-, Frijnsnek a Sauberhez érkező orosz Sergey Sirotkin érkezni vélt támogatói miatt kötöttek útilaput a talpára mind a Forma-1 tesztpilótai, mind a GP2-s állását tekintve.

Az elrettentő példák ellenére érdemes megnézni ezeket a sikeréhes srácokat, akiknek tényleg egy hajszálon múlik a lent vagy fent, akik mindent egy lapra tesznek fel, hogy egy napon ők legyenek az innen feljutó Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg vagy Romain Grosjean utódai.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: