DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda

mclaren

Alonso: Nem bántam meg, hogy távoztam az F1-ből

A McLaren a tél során óriási lépést tett előre az erőviszonyokat illetően, hiszen Bahreinben mindkét autójukkal bejutottak a Q3-ba. Alonso azonban nem bánta meg, hogy kiszállt az F1-ből.

részletek

Sainz szinte hálás Verstappennek az ütközésért

A Bahreinben megtáltosodó McLaren spanyoljának versenye már az elején megpecsételődött, de ő nem bánja. A sebességváltó miatt szinte biztosan nem szerzett volna pontot, jobb, hogy nem az ötödik helyen jött a baj.

részletek

A McLarennél nem nagyon értik, mit keresnek a Q3-ban

Mindkét autójával a mezőny első tíz helyezettje közé került a McLaren a Bahreini Nagydíj időmérőjén – Carlos Sainz szerint pár hónapja még álmodni sem mertek volna ilyen eredményről a csapatnál.

részletek

Norris: Magabiztosabb vagyok, mint Ausztráliában

A tudat, hogy jól ismeri a sivatagi pálya vonalvezetését és az Ausztrál Nagydíj után némi viszonyítási alappal is rendelkezik, sokkal magabiztosabbá teszi a McLaren fiatal újoncát, aki ezért egy erős időmérőre számít szombat délután Bahreinben.

részletek

Sainz: A Haas fél másodperces előnyben

A spanyol szerint a középmezőnyben a Haas-Ferrari uralkodik, jelentős előnnyel a riválisok előtt. A dolog szépséghibája, hogy még így sincs semmi esélye elkapni a három topcsapatot, akkora a szakadék.

részletek

Alonso jövő héten teszteli a McLarent

Pár hete már nem titok, hogy tervben van a spanyol pilóta ilyen formájú F1-es visszatérése, most viszont időpontot is kapott a nagy esemény: Fernando Alonso két napon is próbálgatni fogja az idei McLarent.

részletek

Már most motorkomponenst cseréltek a McLarennél

Újra a régi nóta szól a wokingi csapatnál: az Ausztrál Nagydíj meghibásodása után cserélni kellett az MGU-K-t Carlos Sainz versenygépében – ő maga az autó gyenge pontjának nevezte az egységet.

részletek

Norris továbbra is óvatosan áll saját esélyeihez

Bár pontot végül nem tudott szerezni élete első F1-es versenyén, a McLaren újoncát, Lando Norrist sokan dicsérték teljesítménye miatt, köztük csapata is. Az angol igyekszik reálisan látni saját esélyeit.

részletek

Vandoorne-t már nem érdekli a McLaren

Nem igazán működött a kémia Stoffel Vandoorne és a McLaren között, a korábban nagy ígéretnek tartott belgának pedig 2019-re már nem is maradt helye a csapatnál. Vandoorne ettől függetlenül úgy néz ki, gyorsan továbblépett.

részletek

Sainz: Egy dologra kell figyelni a McLarennek

A spanyol F1-es pilóta szerint az év közben hozott fejlesztések döntik el, hogy mire lesz elég idén a McLaren, de szeretné elkerülni azt, ami tavaly történt a wokingi istállóval.

részletek

Boullier: Már az elején bukásra volt ítélve a McLaren-Honda házasság

Sokat vártak tőle, sokáig reménykedtek, hogy a kezdeti problémák után majd minden jóra fordul, végül nem így lett: az akkori csapatfőnök, Eric Boullier számított is arra, hogy nem fog működni a McLaren és a Honda több évtized után elővett frigye.

részletek

Már a McLaren is kilépéssel fenyegetőzik

Ha a 2021-től életbe lépő szabályok nem felelnek meg a wokingi csapat igényeinek, komolyan fontolóra veszik a kilépés lehetőségét, árulta el a Guardiannek Zak Brown csapatfőnök.

részletek