Vettel
Első kanyaros történet: száraz pályán nagyobb a büntetés
Újfent nem unatkozott az FIA vasárnap, verseny előtti, közbeni és utáni ügyeket is vizsgáltak, volt, akit ráadásul duplán. A versenyigazgató ezúttal is feltárta a miérteket.
részletekVettelt kizárták, az Aston fellebbezhet
Elveszítette második helyét a négyszeres világbajnok, miután az autójában túl kevés volt az üzemanyag. Csapata azonban aligha hagyja ezt annyiban, jelezték fellebbezési szándékukat.
részletekVettel: Esteban ma hibátlan volt
Két váratlan arc tűnt fel a Magyar Nagydíj pódiumján, miután az első kör teljesen átírta mindenki forgatókönyvét. Sebastian Vettel hosszú idő óta először volt közel ahhoz, hogy ismét versenyt nyerjen.
részletekVettel már nem versenyezne 40 évesen
Ugyan az F1-es mezőny nincs elöregedőben, de a második legidősebb versenyző, Fernando Alonso mégiscsak a 40. születésnapját ünnepelte ma. Valaki ennyi idősen már nem lenne itt.
részletekMelyik pilóta esett ki a legtöbbször?
Egy futamon rajthoz állni, majd célba is érni két különböző dolog, utóbbi pedig nem jöhet össze mindig. Legújabb grafikánkon a kiesések száma alapján rangsoroltuk az F1-es mezőnyt.
részletekAz Aston is feladta ezt az évet, de jók a kilátások
Nagy csodát 2021-ben már ne várjunk Sebastian Vetteléktől, abból kell főzniük, amijük van. A többi istállóhoz hasonlóan az Aston Martin is most már kizárólag a jövő szezonra összpontosít.
részletekStroll: A fiam ugyanolyan szinten van, mint Vettel
Bátor kijelentés a csapat tulajdonosától, miszerint Lance Stroll már minden tekintetben képes ugyanolyan remek teljesítményt hozni bármikor, mint a négyszeres világbajnok Vettel. Tényleg így lenne?
részletekLeclerc: Vettel néha verhetetlen volt
A Ferrari pilótája szerint bizonyos napokon nem lehetett mit kezdeni Sebastian Vettellel, Carlos Sainz más - Vettelre inkább úgy tekintett, mint egy idősebb testvérre.
részletekA máz alatt: problémák az Astonnál?
Nem teljesen az elképzelések alapján sikerült eddig az Aston Martin visszatérése az F1-be. Bár az utóbbi futamokon kicsit mintha kezdtek volna megoldásokat találni, ez csak az, amit a külvilág lát.
részletekVettel nem érzi magát képmutatónak
A német pilóta egy elég határozott véleményt fogalmazott meg a környezetvédelemmel kapcsolatban, ennek ellenére sokan nem értik a hozzáállását. A négyszeres világbajnok most elmondta ennek okait.
részletekVetteltől tanult, Mazepintől kikapott Schumacher
Idén csupán második alkalommal ugyan, de az F1-es Brit Nagydíjon csapattársa mögött ért célba a német újonc, aki szerint orosz kollégája a gumikezelés terén bizonyult jobbnak nála.
részletekCsak Vettel talál kivetnivalót a sprintkvalifikációban
Sebastian Vettel úgy érzi, „helytelen", hogy a Forma-1-es sprintverseny győzteseit beleszámítják a hivatalos pole-statisztikába, mert „ez egy új diszciplína" a bajnokságban.
részletek