DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Az Aston is feladta ezt az évet, de jók a kilátások

Nagy csodát 2021-ben már ne várjunk Sebastian Vetteléktől, abból kell főzniük, amijük van. A többi istállóhoz hasonlóan az Aston Martin is most már kizárólag a jövő szezonra összpontosít.

Tavaly kiemelkedően jó évet teljesített az akkor még Racing Point névre hallgató istálló, bár a gárda a támadások kereszttüzébe került hónapokon keresztül, mivel a versenyautó gyakorlatilag a tökéletes másolata volt a Mercedes 2019-es, nyerőnek bizonyuló versenygépének és ennek köszönhetően igencsak ki is emelkedett a középmezőnyből, még a futamgyőzelem is összejött.

Ezek után mindenki úgy gondolta, hogy az egyre inkább bővülő és pénzügyileg egyre stabilabb lábakon álló, immáron Aston Martin néven szereplő csapat akár az élmezőny tagja is lehet idén, de ez nem így történt. A Mercedes mellett az Astont érintette leginkább hátrányosan az idei szabályváltozás és a Stroll-Vettel párosnak bizony a pontszerzésekért is meg kell küzdenie (igaz, Vettel szerzett már idén egy bravúros második helyezést is).

Az idei évben már nem sok lehetőséget látnak, úgy tanyáznak jelenleg a hatodik helyen a konstruktőrök között, hogy a Ferrari pontosan száz ponttal jár előttük a negyedik pozícióban (148-48), innentől mindent a következő évre összpontosítanak, a jelenlegi autó már nemigen kap fejlesztést.

Vettelék idén már nem reménykedhetnek a csodában, de a fejlődés töretlen


„Fontos, hogy Sebastian és Lance visszajelzései alapján konstruáljuk meg a 2022-es versenygépünket. Lance (Stroll) már régóta velünk van, ő képviseli az állandóságot és jobban meg tudja állapítani, hogy az előző és az egy évvel azelőtti versenyautóhoz képest mi és hogyan változott a csomagunkban. Ugyanakkor egy egészen friss szerzemény, Sebastian teljesen új látásmódot hozott a csapathoz. A mi gárdánk is most már teljesen átállt a 2022-es fejlesztésekre” – idézi Otmar Szafnauer csapatfőnököt a Formula1.com.

„Apróbb fejlesztések azért még idén is érkeznek, de az alapvető fejlesztési munkák és a kísérletezések már teljes egészében a jövő szezon autójának szólnak. A gárda egyébként hamarosan jelentősen kibővül, sokkal komolyabb lesz az infrastruktúránk egy új gyárral és nemsokára lesz egy vadonatúj, modern szélcsatornánk is, ezeket nagyjából két-három év múlva vehetjük majd használatba.”

„A siker csak részben múlik a pilótákon, a mi dolgunk, hogy igazán versenyképes autót fejlesszünk és adjunk nekik. Három év alatt a dolgozóink száma is első lépésként négyszázról ötszázötvenre növekedett, a következő cél, hogy nemsokára 750 ember dolgozzon a sikerünkért” – tekintett előre Szafnauer.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: