Vettel
Hamilton: Nem így akartunk nyerni
Sebastian Vettel elsőként látta meg a célvonalat, de a büntetése miatt nem ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára, hanem Lewis Hamilton. Harmadikként Charles Leclerc-t intették le Kanadában.
részletekHamiltoné lett Vettel győzelme
Sebastian Vettel hiába autózott az egész verseny során az élen, egy újabb teljesen érthetetlen hiba után veszélyesen jött vissza Hamilton elé, ami miatt büntetést kapott, így Hamilton győzött.
részletekElemzés – Így szerezte meg Sebastian Vettel az első rajtkockát
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton öldöklő csatát vívtak a mai Kanadai Nagydíj első rajtkockájáért az időmérő edzésen. Végül a német megszerezte idei első pole pozícióját, a britnek pedig meg kellett elégednie a második rajthellyel.
részletekVettelnél hosszú idő után megtört a jég
Az elmúlt szűk egy évben szinte csak csalódások érték a négyszeres világbajnokot, most azonban megtört egy közel tizenegy hónapja tartó negatív sorozatot Montrealban. Megtör egy másikat is?
részletekHamilton reméli, ez fordulópont lesz a Ferrarinak
Bár kikapott az időmérőn Sebastian Vetteltől, élvezte a rivális csapat elleni küzdelmet az ötszörös F1-es világbajnok. A német szerint még mindig van hova javulniuk, ha el akarják kapni a Mercedest.
részletekVettel jobbnak érezte az autót, Hamilton nem csalódott
Elégedetten értékelt idei első pole-ja után a Ferrari F1-es pilótája, de a mögötte végző mercedeses kihívó sem panaszkodott: ők és Leclerc is egyaránt érdekes versenyt várnak vasárnap Kanadában.
részletekVettel a leggyorsabb az időmérő előtt
Azt követően, hogy az első szabadedzésen a Mercedes, a másodikon pedig a Ferrari bizonyult az egyértelműen leggyorsabb autónak, szombaton az utolsó tét nélküli gyakorláson többször cserélgették egymás közt a legjobb pozíciót, s végül a Ferrari kerekedett felül.
részletekHakkinen: Leclerc még sehol nincs Vettelhez képest
A kétszeres világbajnok finn szerint a fiatal monacóinak még rengeteget le kell tennie az asztalra, hogy egyáltalán elérje Sebastian Vettel szintjét. Úgy véli, nem elég egyszerűen gyorsnak lenni.
részletekKanadából jelentjük: A vörösök hűtik a kedélyeket
Mindent elmond az F1 történéseiről a Kanadai Nagydíj pénteki nyitónapja: az első két helyen két Ferrari, Charles Leclerc és Sebastian Vettel zárt, amely alapján azt is gondolhatnánk, hogy a Gilles Vileneuve versenypálya valóban az a helyszín lehet, ahol feltámadnak a Ferrarik. Csakhogy a vörösök szekértábora jóelőre igyekezett lehűteni a kedélyeket…
részletekVettel: Nem mi vagyunk a leggyorsabbak
Annak ellenére, hogy a második edzésen az első két helyen végeztek a Ferrari pilótái, egyáltalán nem biztosak benne, hogy ez megmarad a már rajthelyek sorsáról döntő időmérőre is.
részletekMontrealból jelentjük: Vettel nevet a pletykákon, de fogadkozni nem mer
Mostanában nemigen láttuk olyan jókedvűnek Sebastian Vettelt, mint amikor betoppant a Ferrari csütörtöki sajtóértekezletére Montrealban, pedig a németről még azt is pletykálják, hogy már az idei év végén visszavonulhat. A négyszeres világbajnok cáfol, nevet a spekulációkon, arra ugyanakkor nem tudott választ adni, hogy a Ferrarinak mikor lehet végre esély a Mercedes ellen.
részletekVettel testtartása árulkodó jel lehet
Egykori csapattársa az évek során elég jól kiismerte Sebastian Vettelt. Mark Webber szerint a válaszút előtt álló négyszeres világbajnok testbeszéde beletörődöttséget és komoly csalódást jelez.
részletek