Verstappen
Verstappen: Russell a kameráknak drámázott
Max Verstappen számára hamar véget ért a Szahíri Nagydíj, de a holland bevallotta, hogy egy ideje már azt várja, hogy az egész szezonnak vége legyen. Russell szerinte a kameráknak drámázott.
részletekVerstappen nem érti Leclerc bevetődését
Túlságosan agresszívnek és felelőtlennek nevezte a Ferrari pilótájának rajt utáni megmozdulását, amely miatt a monacói ütközött a későbbi győztes Perezzel, s a Red Bull hollandja is a falnak ment.
részletekPerez ütközés és Mercedes-blama után győzött
Sokáig úgy tűnt, hogy a beugró Russell nyerheti a Szahíri GP-t, a bokszutcai bakik sorozata révén viszont a rajt után a mezőny végére visszaeső mexikói aratta első sikerét a Racing Pointtal. Ocon és Stroll még dobogón.
részletekVerstappen: Nincs mit veszítenünk
Nem született különösebb meglepetés az év egyik legjobban várt időmérőjén: Max Verstappen indulhat majd a két Mercedes mögül a Szahíri Nagydíjon, a holland bizakodó.
részletekBottas-pole a századok időmérőjén
Hat századon belül zárt az első három, Valtteri Bottas megvédte a becsületét és egy hajszállal legyőzte George Russellt - Max Verstappennek maradt a harmadik hely, Charles Leclerc extrát ment.
részletekVerstappen Red Bullja a hosszú etapokon jobb a Mercedeseknél
Az adatok arról árulkodnak, hogy a pole-pozícióban leginkább George Russell, a futamgyőzelemben pedig Max Verstappen reménykedhet. De fel van tekerve az a Mercedes eléggé?
részletekVeszélyesnek tartja a külső pályát Verstappen
Különleges vonalvezetésen, a bahreini aszfaltcsík külső verzióján tartják a szahíri dupla második felvonását. Az év leggyorsabb pályáját különlegessége miatt sokan várták, de a pénteki második leggyorsabb, Max Verstappen nincs elragadtatva tőle.
részletekVerstappen beszólt Albonnak, nem vonja vissza
A Red Bull holland F1-es pilótája szerint nincs abban semmi, hogy Albon dobogós volt múlt héten, ha ekkora a hátránya - nem akart ezen a kijelentésén módosítani, csak sajnálja Perezt.
részletekVerstappen magyarázza, amit a baleset után mondott
Félreértettek – mondta Max Verstappen bahreini megjegyzése kapcsán. Ő csak azt akarta illusztrálni, hogy egy versenyzőnek tisztában kell lennie a veszélyekkel: a 60-as években sem lépett vissza senki.
részletekA hollandok Hülkenberget ültetnék Verstappen mellé
A Porsche Szuperkupában versenyző Max van Splunteren mondta el egy podcastben, hogy ő miért Nico Hülkenberget ültetné be jövőre a Red Bullba, Sergio Perezzel szemben.
részletekVerstappen a Red Bull stratégiáját kritizálta
Bár elismeri, hogy Hamilton és a Mercedes túl gyors volt az F1-es Bahreini Nagydíjon, a holland szerint több ponton is jobb taktikát alkalmazhattak volna a vasárnapi versenyen.
részletekHamilton visszaszólt a kemény véleményt megfogalmazó Verstappennek
Max Verstappen nagy port kavaró kijelentést tett, miután véget ért a Bahreini Nagydíj. Lewis Hamilton visszaszólt neki, annak ellenére, hogy először ő is – részben – egyetértett a hollanddal.
részletek