DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat

USANagydíj

Hamilton szerint érdekes, hogy épp most lassult a Ferrari

Austinban veszített egyenesbeli fölényéből az SF90, épp azután, hogy a napokban az FIA technikai direktívát adott ki. Hamilton egyértelműnek érzi az összefüggést, Wolff körültekintőbb.

részletek

McLaren: Az utolsó ezredet is kifacsartuk magunkból

A McLaren zsinórban ötödik alkalommal jutott be a kvalifikáció harmadik szakaszába mindkét autójával. Carlos Sainz és Lando Norris a negyedik sorból indulhatnak majd az USA Nagydíjon.

részletek

Raikkönen: Ez csalódást keltő eredmény

Továbbra sem találja a szezon első felében mutatott jó formáját az Alfa Romeo csapata, miután mindkét versenyzőjük kihullott az USA Nagydíj kvalifikációjának első szakaszában.

részletek

Leclerc: Izgi lesz Verstappen mellől rajtolni

Többszörös hátrányból indult neki az időmérőnek Charles Leclerc, de végül sikerült a második sorba kerülnie. Éppen nagy riválisa, Max Verstappen mellől rajtolhat, ami pikáns lehet az első kanyarban.

részletek

Binotto: Amikor pole-ban voltunk, nem nyertünk, szóval…

A Ferrari csapatfőnöke szerint Charles Leclerc ismét behúzhatta volna az időmérőt, ha nem esik ki motorhiba miatt a harmadik edzés. Reméli, szerencsét hoz, hogy nem ők rajtolnak az első helyről.

részletek

Hamilton saját magát hibáztatja, de így is nyerhet

Lewis Hamilton idei egyik legpocsékabb időmérő edzésén van túl, csak a harmadik sorba sikerült beverekednie magát. Csapatfőnöke szerint viszont egy agresszív stratégiával így is nyerhet.

részletek

Formula-napló: Lapos hangulat a texasi napsütésben

Nem könnyű, de megpróbáljuk: a formula.hu napló formájában igyekszik hangulatjelentést adni az USA Nagydíjról, egyenesen Austinból. Nagy vonalakban ilyen volt a szombati nap a COTA-n a mi szemszögünkből.

részletek

Bottas: Örülök, hogy most sikerült győznöm

Valtteri Bottas örül, hogy egy olyan pillanatban tudta megszerezni a pole-pozíciót, amikor az igazán számít. Vettel a rajtban, Verstappen pedig a Red Bull versenytempójában bízik.

részletek

Bottasé a pole az USA Nagydíjon

Sebastian Vettel tizenkét ezredmásodperccel maradt le az első rajtkockáról, Lewis Hamilton csak a harmadik sorból vághat neki a vasárnapi futamnak.

részletek

Az USA Nagydíj időmérőjének krónikája

Vajon zsinórban hetedszer is megszerzi a pole-pozíciót a Ferrari valamelyik pilótája? Tartsatok velünk az elkövetkező órában, és kiderül, ki indulhat az élről Texasban vasárnap!

részletek

Verstappen az élen az időmérő előtt, Leclerc elfüstölt

Charles Leclerc autója az edzés legelején megadta magát, a motor pedig csúnyán füstölni kezdett. Könnyen lehet, hogy ki kell cserélni az erőforrást a monacói autójában. A McLaren erősnek tűnik.

részletek

A Ferrari tudja, hol kell javulnia Austinban

Charles Leclerc és Sebastian Vettel is úgy gondolja, az egykörös tempó Austinban is rendben lesz a vörösöknél, szombaton még a versenybeállítások finomhangolásával lesz dolguk, hogy fejlődjenek.

részletek