DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappen-győzelemmel folytatódott a vb-csata

Egész versenyen át tartó küzdelmet hozott az USA Nagydíj a két vb-aspiráns között, amit csak a hajrában sikerült eldönteni. Verstappen nem engedte, hogy Hamilton közeledése megzavarja.

A COTA egész hétvégén a Verstappen-Hamilton csata újabb fejezetét készítette elő, hiszen a két rivális már pénteken is egymásnak feszült a szabadedzésen, összecsapásuk pedig az időmérőn is folytatódott, ahol egymás mellé kvalifikáltak az élen. Ez akciódús első kört vetített előre, és meg is kaptuk: a lámpák kialvása után Hamilton jobban kapta el a rajtot, és az első kanyar felé tartva legyorsulta a hollandot, aki a rajtkockából nekirugaszkodva azonnal közel is húzódott az ellenfeléhez. Ezúttal megúszták összeérés nélkül, azonban a második körben már Hamilton vezetett, Verstappennek pedig hátrafelé kellett figyelnie, mivel csapattársa, Sergio Perez is kis híján elé keveredett.

Mögöttük hasonlóan öldöklő csata zajlott a konstruktőri dobogó legalsó fokáért küzdő két csapat, a Ferrari és a McLaren pilótái között. Ahogy azt mind Daniel Ricciardo, mind Lando Norris előrevetítette szombaton, Carlos Sainz előttük a lágyakon könnyen támadhatónak bizonyult. Előbb az ausztrál rohamozta meg, majd a másik oldalról Norris is beköszönt, ám a kanyarokon át tartó helyezkedés után csak Ricciardo került a spanyol elé. Az első kanyaron nem mindenki jutott túl koccanás nélkül, Lance Stroll és Nicholas Latifi összeakadtak, a kanadai a rádión azonnal jelentette, hogy szendvicsbe került.

Ahogy a világbajnoki pontversenyben, úgy az USA Nagydíjon is kiemelkedett a mezőnyből Hamilton és Verstappen; míg a többiek körről körre szakadtak le tőlük – a harmadik Perez nyolc kör után már négy másodpercre –, ők nem tágítottak egymás mellől. A holland folyamatosan DRS-távolságon belül autózott. A közelség és a texasi forróság azonban nem kegyelmezett a gumiknak, Verstappen panaszkodni kezdett a túlmelegedésre, és a 10. körben be is hajtott a bokszba egy friss szett kemény keverékért, elévágást kísérelve meg.



 

A versenynek ebben a korai szakaszában megélénkült a forgalom a bokszutcában, sorra érkeztek a pilóták kerékcserére, ami kétkiállásos taktikát feltételezett. A Red Bull megosztotta a stratégiát két versenyzője között, Perez ugyanis közepesről közepesre váltott. Hamilton két körrel Verstappen után állt ki, és ez a vezető helyébe került: a vb-éllovas kényelmes, majdnem hét másodperces különbséggel vette át tőle az első pozíciót az élen.

Míg elöl lecsillapodott kicsit a csata, addig a mezőny hátsóbb régióiban akadt esemény. Pierre Gasly, akinek autóját már a start előtt is bőszen szerelte az AlphaTauri, törött hátsó felfüggesztést jelentett, amit valószínűleg a bukkanók okozhattak, és feladni kényszerült a versenyt. A másik kisbika, Yuki Tsunoda hasznos munkát végezve a nagycsapatnak közben hősiesen tartotta maga mögött Valtteri Bottast, aki nem jutott át olyan gyorsan a japánon, mint két héttel korábban a csapattársa; neki húsz körre, kevés híján a versenytáv felére volt szüksége hozzá, és még ez is csak a nyolcadik helyet érte neki, eggyel előkelőbbet, mint ahonnan rajtolt.

A mezőny két nagyöregje is felmelegítette a barátságát, Kimi Raikkönen és Fernando Alonso még az autóikat is összeakasztották egy pillanatra, felkeltve a versenyigazgatóság figyelmét. A találkozót végül nem találták vizsgálatra érdemesnek. Alonso ugyan úgy vélte, a finn a pályán kívül előzte őt, de inkább kiterelésről volt szó a spanyol részéről. A kétszeres világbajnoknak aztán a másik Alfa Romeóval is meggyűlt a baja, Antonio Giovinazzi sem hagyta magát, Alonso pedig addig próbálkozott, míg szabálytalan előzésbe szaladt bele, és vissza kellett adnia a pozíciót az olasznak, elkerülendő az öt másodperces büntetést.



 

Nagyjából a táv felénél Hamilton lassan, de biztosan elkezdte lefaragni a hátrányát. Mire a 28. körben érkezett egy virtuális biztonsági autós szakasz a pályán lévő törmelék miatt, a különbség a felére, alig több, mint három másodpercre csökkent. Verstappen nem is maradt tétlen, a 30. körben újra a bokszba hajtott, egy újabb friss kemény szettért. A vb-aspiráns csapattársa mögé ért vissza, aki nem is állt az útjába. Rá egy körre a mexikói is megkapta a maga szettjét. Hamilton és a Mercedes ismét úgy döntött, elnyújtja az etapot.

Hét körrel ellenfele után a címvédő is teljesítette második kerékcseréjét, a mezőnyből utolsóként, miközben Verstappen bő nyolc másodperccel tovarobogott. Hamiltont ez túlságosan nem zavarta, csapata eleve utolsó körös párbajra készítette őt.

A többi csata sem hagyott alább, a Ferrari-McLaren különösen nem. Ricciardo kényelmesen Sainz előtt maradt, amikor azonban a spanyol megelégelte ezt és előzéssel próbálkozott, kisebb koccanás lett a vége. A Ferrari-pilóta ezután némileg lemaradt, Bottas áldozatává válva, aki ahelyett, hogy a dobogóért küzdött volna, ahogy tervezte, nem jutott sokkal előrébb. Az Alpine hasonlóan nem örülhetett, mindkét pilótájuk kiesett ugyanis technikai hiba miatt.

Az utolsó körre megérkezett a várva várt Hamilton vs Verstappen találkozó, de a brit felzárkózása itt megtorpant, a piszkos levegőben szenvedni kezdett, ám mégis sikerült egy másodperc körülire levinnie a különbséget. A holland az utolsó métereken az útjába kerülő Mick Schumacher miatt aggódhatott, de végül senki nem tudta elvenni tőle a győzelmet, amivel megduplázta előnyét a világbajnoki pontversenyben. Perez harmadik helyével újabb értékes pontokat gyűjtött a csapatnak.

 

 Az USA Nagydíj végeredménye:

  Versenyző Csapat Körök  Idő/hátrány
1 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 56 1:34:36.552
2 Lewis Hamilton MERCEDES 56 +1.333s
3 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 56 +42.223s
4 Charles Leclerc FERRARI 56 +52.246s
5 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 56 +76.854s
6 Valtteri Bottas MERCEDES 56 +80.128s
7 Carlos Sainz FERRARI 56 +83.545s
8 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 56 +84.395s
9 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 55 +1 kör
10 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 55 +1 kör
11 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 55 +1 kör
12 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 55 +1 kör
13 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 55 +1 kör
14 George Russell WILLIAMS MERCEDES 55 +1 kör
15 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 55 +1 kör
16 Mick Schumacher HAAS FERRARI 54 +2 kör
17 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 54 +2 kör
  Fernando Alonso ALPINE RENAULT 49 kiesett
  Esteban Ocon ALPINE RENAULT 40 kiesett
  Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 14 kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: