SzingapúriNagydíj
Retro – Csapást szenvednek Rosberg bajnoki esélyei
Lewis Hamilton nyári balszerencse-sorozata nyerő helyzetbe hozta Nico Rosberget, ám egy alattomos technikai hiba elég volt ahhoz, hogy a brit átvegye a pontverseny vezetését csapattársától.
részletekAmikor a pilóta egyetért saját kirúgásával
Ha egy versenyzőtől elveszik a pilótaülését, akár év végén, akár év közben, általában negatív hangvételű nyilatkozatok szoktak következni, néha sárdobálás is. Ezúttal egy igazi úriemberrel találkozhatunk.
részletekA Ferrari leggyorsabb búcsúja - szingapúri statisztikák
Az F1 történetében soha nem esett még ki mindkét Ferrari a nyitókörben, és a teljes első rajtsor ilyen korai búcsújára is még csak maroknyi alkalommal volt példa. A Szingapúri Nagydíj statisztikai összegzésébe a szokásosnál is több érdekesség kerülhetett be.
részletekVettel retteg Verstappentől?
Egy szakértő a holland iránt érzett iszonnyal magyarázza a szingapúri rajtbalesetet: úgy érzi, Vettel fejébe vette, semmiképpen sem fogja maga elé engedni riválisát a startnál.
részletekMennyit gyorsult az F1 Szingapúrban?
Egyik pályán sem javult még idén akkorát a körrekord, mint most a Szingapúri Nagydíjon. Monza után egy olyan helyszín jött, amely sokkal kellemesebb vadászterülete az idei F1-es autóknak.
részletekJos Verstappen: Ezért nem büntették Vettelt
A Szingapúri Nagydíj legnagyobb momentuma egyértelműen a rajtnál történt baleset volt a két ferraris és Max Verstappen között. Az ifjú holland pilóta apja is megszólalt az eset kapcsán.
részletekMégsem az állórajt volt a baleset oka
Ugyan a Szingapúri Nagydíj felvezető körében többen is arra panaszkodtak, hogy nem jók a látási viszonyok, a mezőny normális rendben elrajtolt az esőben. Most két élpilóta is a versenyigazgatók védelmére kelt.
részletekA Mercedes tempója igazolta a szerencséjét
A W08-as a harmadik legjobb autó volt az utcai F1-es pályán, mégis győztes lett belőle vasárnapra - a Mercedes technikai igazgatója aláhúzta, hogy bár szerencséjük volt, remek tempó nélkül semmire sem mentek volna.
részletekAz olasz sajtó is nekiment a Ferrarinak
Megszokhattuk már, hogy a Scuderiának gyakran a hazai sajtóval is meg kell vívnia a harcait. A Szingapúri Nagydíj első másodperceiben történt ütközés után nem rejtették véka alá a lapok, kit hibáztatnak.
részletekSainz: Semmi kétség, ez volt életem legjobb versenye!
Az álló- és hullócsillagok versenyén a spanyol F1-es pilóta előbbi csoportba tartozott Szingapúrban - nemcsak legjobb eredményét elérve, hanem állítása szerint legerősebb versenyzését produkálva.
részletekMiért támadt fel a Mercedes a versenyre Szingapúrban?
Miután az élen állók kiütötték egymást, Lewis Hamiltont nem lehetett megszorongatni a városállam éjszakai F1-es futamán - noha a Mercedesnek köze nem volt az első helyhez az egész hétvége során.
részletekVerstappen: Vettel nem kért bocsánatot
A négyszeres bajnok nem tanúsított bűnbánást, amiért – a Red Bull-os szemszögéből – mások versenyét is tönkretette. A holland megjegyezte: ha Hamilton van a Ferrari helyén, nem történt volna tömegbaleset.
részletek