Szerződés
Miért vitte a CRB elé a Piastri-ügyet az Alpine?
A francia istálló tudhatta, hogy nincs jogilag érvényes kontraktusa 2023-ra az ausztrál tehetséggel, mégis a CRB elé került a kérdés – most Laurent Rossi vezérigazgató adott magyarázatot erre.
részletekPalmer: A Williamsnek túl vonzó De Vries megszerzésének lehetősége
Hirtelen kellett beugrania, mégis egészen kitűnő teljesítménnyel rukkolt elő a kilencedikként végző Nyck de Vries. A Williamsnek egyenesen luxus lenne nem őt szerződtetnie jövőre?
részletekDöntés és bejelentés: Piastri a McLarené
Arra jutott az FIA szerződéseket vizsgáló bizottsága, hogy az ausztrálnak csak a wokingiakkal kötött kontraktusa érvényes, így a tavalyi F2-es bajnok náluk versenyezhet a következő két évben.
részletekNem bán semmit Alonso-ügyben az Alpine
Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint ők olyan szerződést tettek a spanyol elé, amellyel elégedettek lettek volna, de a jelek szerint a pilóta nem volt az. Oscar Piastri kapcsán egy dolgot sajnálnak.
részletekVilleneuve: Nagyon veszélyes játékot játszik Piastri
Az 1997-es világbajnok úgy érzi, saját megítélését, ezzel későbbi pályafutását teszi kockára Oscar Piastri azzal, hogy már most megbízhatatlannak és hűtlennek mutatja magát az F1 világában.
részletekAlonso elárulta, hány évre írt alá az Aston Martinnal
A kétszeres F1-es világbajnok bejelentésekor csak „többéves szerződést” említett a közlemény, a spanyol azonban most elhintette, meddig biztos a versenyzése a száguldó cirkuszban.
részletekSchumacher: Ricciardo ideje lejárt az F1-ben
Pályafutása kezdetén óriási tehetségként robbant be a Formula-1-be, de még első Red Bullnál töltött évében is mindenki úgy vélte, Daniel Ricciardo a jövő világbajnoka. Lehet, hogy mégsem.
részletek„Miért hagyja el Alonso az Alpine-t, ahol jól teljesít?”
Sokan nem értik, miért hagyja el Fernando Alonso a francia gyári istállót a két éve csak vergődő Aston Martin kedvéért. Közéjük tartozik Emerson Fittipaldi is, akinek F1-es karrierje ment rá egy ilyen váltásra.
részletekTeljesítmény nélkül borulhat Perez szerződése
Néhány hete aláírta Sergio Perez a Red Bull-lal az új szerződését két évre, de Christian Horner csapatfőnök figyelmeztette, hogy erős teljesítményt kell, hogy mutasson, ha az ülését meg akarja tartani.
részletekSajtó: Schumacher érkezhet Vettel helyére
Korábban az a hír járta, hogy Fernando Alonso az Aston elsőszámú célpontja, amennyiben Vettel visszavonul. Most erősen felmerült Mick Schumacher neve is, ami nem kis meglepetés.
részletekSajtó: Alonso érkezhet Vettel helyére
Egyre többet gondol a lehetséges visszavonulásra Sebastian Vettel. Ha valóban úgy dönt, hogy év végén távozik, akkor sajtóhírek szerint az Aston Martin Fernando Alonsót nézte ki a helyére.
részletekVettel tagadja, hogy tárgyalt a Red Bull-lal
Pocsékul kezdődött, de legutóbb Imolában biztatóbban folytatódott Sebastian Vettel 2022-es idénye. Egyre több a kérdőjel a jövőjéről, ám a Red Bullhoz szerződés jelenleg csak pletyka.
részletek