DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Nem bán semmit Alonso-ügyben az Alpine

Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint ők olyan szerződést tettek a spanyol elé, amellyel elégedettek lettek volna, de a jelek szerint a pilóta nem volt az. Oscar Piastri kapcsán egy dolgot sajnálnak.

Augusztus elején néhány nap leforgása alatt két versenyzőt is elveszített vélhetően az Alpine. Fernando Alonso a Magyar Nagydíjat követő hétfőn jelentette be, hogy az Aston Martinnál folytatja 2023-ban, míg Oscar Piastri másnap a közösségi oldalán közzétett közleményben cáfolta, hogy bármit is aláírt volna a francia alakulattal, amely őt jelentette be a spanyol utódjaként.

Az ausztrál pilóta ügye még nem teljesen lefutott, a héten tárgyalja az FIA szerződéseket elismerő bizottsága (CRB), de úgy hírlik, hogy már nem a minden bizonnyal a McLarennel (is) aláíró F2-es bajnok, hanem Pierre Gasly a kiszemelt célpontja az Alpine-nak.

alonso-dppi-spa-f1-2022



Mindenesetre a csapatfőnök Otmar Szafnauer így felelt a Formula.hu jelenlétében arra a kérdésre a Spában tartott sajtótájékoztatón, hogy megbántak-e bármit is abból, ahogy az Alonso/Piastri-kérdéskört kezelték:

„Nem. Szerintem minden helyzetből lehet tanulni. Vissza kell néznünk az előző két évre, hogy mi is történt pontosan. Fernandóról mindannyian tudtuk, hogy szabadon igazolható. Tudtuk, hogy másokkal is egyeztet, mi pedig olyan szerződést raktunk elé, amellyel elégedettek voltunk. És mint mondtam, egy megállapodással mindkét félnek elégedettnek kell lennie, így ha túlmegyünk azon, amivel boldogok vagyunk, akkor azt nem szabad megcsinálnod” – fogalmazott Szafnauer, akinek szavai némileg ellentmondásban vannak Alonso azon állításával, miszerint egyáltalán nem is kapott konkrét ajánlatot jelenlegi alakulatától.

„Úgyhogy abszolút nem bántunk meg semmit Fernandóval, sok szerencsét neki. Megkapta azt, ami fontos volt neki, bármi is volt az. Nem tudom, mi volt az. Azt mondják, az időtartam. Talán az volt, de nyilván jobb megállapodást kötött, és ez rendben van.”

„Ami Oscart illeti, az egyetlen csalódáskeltő dolog az, hogy aláírt velünk valamit tavaly novemberben. Mi mindent teljesítettünk, amit kellett – sőt, igazából még többet is, az ő ígérete pedig az volt, hogy velünk fog versenyezni, ha az autónkba ültetjük” – mondta el az Alpine F1-es istállójának vezetője, aki korábban arra is utalt, hogy több tisztességet és emberséget várt volna a neveltjüktől.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: