Silverstone
Egyórás csúszás és Lorenzo-pole a kaotikus brit időmérőn
Kettős sikernek örülhetett a Ducati a MotoGP Silverstone-i kvalifikációja után, amely a tervezettnél egy órával később ért véget. Marc Marquez a második, a gyári Yamahák a negyedik sorban az esős-száradó pályán.
részletekDovizioso öt ezreddel Crutchlow előtt
A Ducati olasz motorosa minimális különbséggel utasította maga mögé a helyiek kedvencét a Brit GP második edzésén. A délelőtti legjobb Maverick Vinales ezúttal harmadik, a vb-éllovas Marc Marquez negyedik lett.
részletekVinales vezetésével kettős Yamaha-siker az első edzésen
A hangvillások spanyol motorosa érte el a legjobb köridőt péntek délelőtt Silverstone-ban, szűk két tizeddel megelőzve csapattársát, Valentino Rossit és a ducatis Andrea Doviziosót. Marc Marquez egy bukást is bemutatva a tizedik.
részletekWEC: Elvették Alonsóék győzelmét
Hiába intette le elsőként a kockás zászló a Fernando Alonso-féle triót Silverstone-ban, megfosztották győzelmétől a 8-as Toyotát, sőt, a testvérautó is ugyanerre a sorsra jutott.
részletekWEC: Silverstone-ban is Alonsóék győztek (Frissítve!)
Háromból három győzelem eddig Fernando Alonso mérlege a WEC-ben, aki Buemivel és Nakajimával ismét maga mögé utasította a másik Toyotát. Button hazai versenye nagy reményekkel indult, de hamar véget ért.
részletekMick Schumacher győzelmi útra lépett?
Sokan csak lesajnálták Mick Schumachert, hogy a Formula-3 már túl nagy falat számára, másfél év kellett első futamgyőzelméhez. Most viszont villámgyorsan jött a második. Folytatás következik?
részletekButton szerint megint több kör előnnyel nyernek majd a Toyoták
A WEC-idény első két versenyén, Spában és a Le Mans-i 24 óráson óriási volt az LMP1-es mezőny egyetlen gyári alakulataként versenyző Toyoták előnye, a rivális Jenson Button szerint ez most sem lesz másként.
részletekMajdnem 20 év után állhatna dobogóra Silverstone-ban Button
Hazája F1-es versenyén, Silverstone-ban sohasem tudott dobogóra állni Jenson Button, utolsó emléke a pódiumról még a Formula-3-ból datálódik, ennek viszont már lassan 20 éve. Most a WEC-ben törné meg az átkot.
részletekKomoly sérülést szenvedett Bruno Senna a WEC-hétvégén
A Silverstone-i WEC-hétvége első szabadedzésén egy félórás csúszás is volt a programban, amit Bruno Senna idézett elő. Az LMP2-es autóban ülő brazil nem is úszta meg az esetet.
részletekHétvégén újra a Toyotával pályán Alonso
Két hónappal a Le Mans 24 órás futamon aratott történelmi győzelme után elnyűhetetlen 1000 lóerős hibrid versenygépeivel visszatér a versenypályára a TOYOTA GAZOO Racing: a 2018-2019-es FIA Hosszútávú Világbajnokság (WEC) harmadik fordulója, a Silverstone 6 órás futam következik Nagy-Britanniában. Ezen a futamon is a csapatot erősíti majd az idei WEC évadban is kiválóan szereplő Fernando Alonso, aki tegnap jelentette be a visszavonulását az F1-ből.
részletekKarosszériacserével oldanák meg Vandoorne problémáit
A McLaren pilótája már két hétvége óta szenvedett autójával. Silverstone-ban jöttek elő a gondok, amik Németországban is fennmaradtak, így az MCL33-as karosszériacseréjétől várják el a csapatnál a javulást.
részletekLenyűgözi a franciákat a Ferrari fejlődése
A Renault hiába fejleszti megállás nélkül F1-es erőforrását, az élmezőnyhöz mért hátránya olyan biztos, mintha szabálykönyvbe lenne foglalva. Járt is a legjobbaknak a dicséret, különösen a Ferrarinak.
részletek