Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 14. hétfő
F1

Wolff tart a Mercedes technikai hibáitól

Irigylésre méltó helyzetben van a Mercedes, az idei kilenc futamot mindkét pilóta sikerrel befejezte. A csapatfőnök azonban rámutatott, már voltak kisebb gondjaik, amikre jobb, ha vigyáznak.

2014, azaz a hibridkorszak beköszönte óta a Mercedes messze a legmegbízhatóbb technika, a gyári istállónál csak hébe-hóba történik műszaki hiba. Idén egyelőre egyszer sem állt meg egyik versenyautó sem, tavaly pedig az Osztrák Nagydíjon történt kettős meghibásodást leszámítva szintén tökéletesen futott a német gyártó. Ennek is köszönhette Lewis Hamilton, hogy olyan simán besöpörhette ötödik világbajnoki címét.

Idén a hűtés egyértelműen gyenge pontja a W10-esnek, emiatt pedig Ausztriában látványosan szenvedtek, a gumikezelésen kívül folyamatosan figyelni kellett a motor és egyéb alkatrészek lehetséges túlhevülése miatt, így jelentősen csökkentett teljesítménnyel használhatta csak az autót Hamilton és Bottas is, hogy elérjenek a célig.

Hamilton is csak szenvedett Ausztriában

Mivel ezen kívül is akadt már egy-két apróbb meghibásodás, ami viszont a nézők számára nem vált láthatóvá, Toto Wolff csapatfőnök óvatos a kérdésben és Silverstone-ban is odafigyelnek a legkisebb jelekre is, nehogy itt üssön be egy nagyobb gond bármelyik autóval.

„Az ausztriai gondokon kívül volt már jó néhány megbízhatósági problémánk, ami fontos pontokat rabolhatott volna el tőlünk (gondoljunk csak Hamilton kanadai, hidraulikus szivárgására). Ezért tudjuk, hogy folyamatosan ébernek kell lennünk és a legjobbat kihozni magunkból, hogy ezen a hétvégén is harcban lehessünk” – nyilatkozta Toto Wolff a Crash.net szakoldalnak.

„Ausztria felszínre hozta a versenyautónk legnagyobb sebezhetőségi pontját, ez azt jelentette, hogy a hétvége egyetlen szakaszában sem csatázhattunk a győzelemért. Egy ideje már dolgozunk a hűtési gondokon, de a nagy tengerszint feletti magasság és a magas hőmérséklet együttesen azt eredményezte, hogy túl sokat kellett foglalkoznunk az alkatrészek hőmérsékletének megfelelő szinten tartásán.”

„Tovább kell dolgoznunk azon, hogy jobb esélyeink legyenek a jövőben az olyan versenyeken, ahol nagy a hőség” – tekintett előre Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?