DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Wolff: Muszáj, hogy néha bukjon a Mercedes

A világbajnoki címvédő istálló főnöke rámutatott, hogy egy csapat életében nem csak a sikereknek, de a kudarcoknak is hasonlóan fontos jelentősége van. Ilyen volt az Osztrák Nagydíj is.

Ha egy gárda megszakítás nélkül, folyamatosan csak nyer, akkor megvan a veszélye, hogy elkényelmesedik, már nem fejleszt olyan elánnal, nem keresi saját gyenge pontjait, hanem megnyugszik, hogy minden rendben. Ellenben, ha a megfelelő időben kap egy-két pofont, egyből észhez tér, hogy nem szabad leereszteni, a hibákat pedig minél előbb ki kell küszöbölni.

2014 óta nem sok oka van panaszra a Mercedes gyári istállójának, az azóta eltelt időben ugyanis Lewis Hamilton négy, Nico Rosberg pedig egy világbajnoki címet szerzett (a gyártói elsőséget szintén minden évben besöpörték az Ezüst Nyilak) és óriási esély van arra, hogy idén Hamilton már hatodszor is bajnok lesz. Az Osztrák Nagydíjon azonban megtört a fantasztikus győzelmi sorozat, (a tavalyi évet is számítva) tíz siker után először nem a Mercedes nyert.

Hamilton és Bottas is szenvedett másfél hete, de Silverstone újra a kezükre játszhat


Ross Brawn szerint egyszeri kilengés volt, gyorsan visszavág a német gyártó és visszatér az élre. Ezt reméli Toto Wolff csapatfőnök is. „Nagyon fontosak ezek a hibák, mert ezek azok a napok, amikből a legtöbbet tanulunk. Mert egy nagyszerű győzelem után sosem megyünk el úgy egy pályáról, hogy vajon hogy a fenébe nyertünk? Ha viszont lemaradtunk, akkor rögtön jön a kérdés, hogy a fenébe veszítettünk?” – mutatott rá Wolff.

„A mélyebb vizsgálatok is sokkal intenzívebben zajlanak, ha egy csapat veszít, mint amikor nyer. Napokig eltart a vereség miatti fájdalom, általában a következő versenyig. A győzelmek után érzett mámor azonban általában már hétfőre elszáll, de pont ez a különbség az egyik legjobb hajtóerőnk” – fogalmazott a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: