Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 14. hétfő
F1

Tavaly után ismét újraaszfaltozták Silverstone-t

Versenypályák teljes újraburkolására általában évtizedben mérhető intervallumokban kerül sor, a Brit Nagydíjnak otthont adó helyszín azonban két év alatt másodszor kényszerült erre a feladatra a tavalyi MotoGP-botrány miatt.

2018-ban ünnepelte fennállása 70. évfordulóját a silverstone-i repülőtéren kialakított versenypálya, az évforduló alkalmából pedig új aszfalttal lepte meg magát, és persze a pályára ellátogató számos bajnokságot a helyszín. Tavaly júliusban a Formula-1 problémamentes hétvégét teljesített, az augusztusban szintén idelátogató MotoGP azonban – amely az egyre huppanósabb felület miatt már sürgette a munkálatokat – csak az új aszfalt hátrányait tapasztalhatta meg. A verseny napján rengeteg eső hullott a pályára, amelynek vízelvezetése olyan rossznak bizonyult, hogy biztonsági aggályok miatt a motoros világbajnokság mindhárom kategóriájának futamát törölni kellett.

silverstone

A MotoGP vezetői újraaszfaltozást követeltek a botrányosan alakult hétvége után, a pálya tulajdonosai pedig a velük való szerződéshosszabbítás reményében, na meg a hasonló esetek elkerülése érdekében ezt meg is tették, idén tavasszal ismét új aszfaltrég került az 5891 méteres nyomvonalra, amit a nagy sorozatok közül elsőként az F1 próbálhat ki az előttünk álló hétvégén.

Annak ellenére, hogy tavalyi után idén is szinte érintetlen futófelülettel szembesülnek, az F1 mezőnye mégis ismét az ismeretlenbe ugrik a hétvégén a szezon egyik legsodrósabb kanyarjait tartalmazó pályán.

„Pénteken érdekes lesz felfedezni, milyen lesz az új felület, és mennyiben fog különbözni az előzőtől” – mutatott rá a Toro Rosso előzetesében Danyiil Kvjat. „Azért nagyon fontos ennek hatása itt, mert a gyors kanyarok miatt a gumikra ható oldalirányú erők különösen magasak lesznek.”

Az elmúlt pár évben néhány más pálya is új aszfaltot kapott, a Hungaroring például 2016-ban, a Circuit de Barcelona-Catalunya pedig 2018-ban, ám a Silverstone-ban duplán elvégzett munka egészen rendhagyó – bízzunk benne, hogy a MotoGP-nek is ínyére lesz az augusztus 25-i hétvégén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?