DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hivatalos: Megmenekült a Brit Nagydíj

Újabb biztos helyszínt írhatunk a 2020-as versenynaptárba: a kétséges jövőjű Silverstone öt évvel meghosszabbította szerződését. Még két szabad hely maradt négy jelentkezővel.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a Brit Nagydíjat megelőző szerdán: mikor a médiának kiküldtek egy hírlevelet arról, hogy helyi idő szerint 14 órakor a silverstone-i pálya sajtótermében a Formula-1 elnök-vezérigazgatója, Chase Carey, a Brit Autóversenyző Klub, azaz BRDC elnöke, John Grant, valamint a silverstone-i pálya ügyvezetője, Stuart Pringle lép a nyilvánosság elé, már sejteni lehetett, hogy a 2019-es versennyel lejáró szerződésű pálya jövőjéről hangzik el bejelentés. A brit F1-es sajtó abban is biztos volt, hogy a hosszabbítással kapcsolatos pozitív hír érkezik.

A szerdai sajtóeseményen bejelentették, hogy új megállapodás született, melyet csupán tegnap írtak alá Londonban: ennek értelmében a Brit Nagydíjat a következő öt évben, legalább 2024-ig megrendezik. A 2020-as versenyre kifejezett hangsúlyt fognak fektetni, mivel 70 évvel korábban, 1950-ben Silverstone-ban vette kezdetét a Formula-1-es világbajnokság története.



„A silverstone-i Brit Nagydíjat joggal tartják mind az F1-es bajnokság, mind a brit sportnaptár egyik fénypontjának” – mondta el Stuart Pringle. „Ez annak köszönhető, hogy versenyzői szempontból pályánk a világ egyik legjobbja, országunk hűséges és értő rajongói pedig óriási szenvedéllyel vannak a motorsport iránt. A sportban mindenki számára megsemmisítő lett volna, ha Silverstone nem rendez nagydíjat, ezért vagyok nagyon boldog, hogy most itt vagyunk.”

A silverstone-i pálya eredeti szerződése 2026-ban járt volna le, de a megállapodás értelmében a rendezési díj minden évben 5 %-kal nőtt. Két évvel ezelőtt a veszteségesen működő szervezők éltek a szerződésben foglalt kilépési jogukkal, amely értelmében a 2019-es vált az említett szerződés utolsó évévé.

Jelenleg már csak két hely kiadó a versenynaptárban, amelyért négy szerződéssel nem rendelkező pálya verseng: Barcelona, Hockenheim, Mexikóváros és Monza, igaz, az olasz helyszín kapcsán már érkeztek olyan hírek, hogy a 2024-ig való hosszabbítás feltételeiről megegyezés történt, aláírás nélkül. Két jelenlegi pályát az érkező Hanoi és Zandvoort szorít ki, mivel a nagydíjak számát nem növelik a jelenlegi 21-ről.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: