RedBull
Hamilton századokkal húzta be a 100. pole-ját
Óriási Mercedes–Red Bull csatát hozott a Spanyol Nagydíj időmérője, amelynek végén a hétszeres világbajnok 36 ezreddel múlta felül Verstappent, s ezzel karrierje századik rajtelsőségét gyűjtötte be.
részletekVerstappen visszavágott az utolsó edzésen
Péntek délutáni kilencedik helye után Max Verstappen a hétvége eddigi egyetlen 1:17-es körével megelőzte Lewis Hamiltont a Spanyol Nagydíj harmadik gyakorlásán. A páros mögött a két Ferrari következett.
részletekWolff: 100-ból 15 embert vitt el a Red Bull
A Mercedes vezére elárulta, két és félszer annyi szakemberét csábított magához a Red Bull, mint amennyiről eddig tudtunk. Ennek ellenére nem aggódik, és bosszúval fenyeget.
részletekVerstappen szerint nincs mitől tartani, Perez szerint van
Látványtalan eredménnyel, a középmezőnyben zárták a Spanyol Nagydíj péntekjét a Red Bull versenyzői, ám míg Max Verstappen egy apró hibának tudja be a gyengélkedést, Sergio Perez szerint a tempóval van gond.
részletekPerez: Amit eddig csináltam, az itt nem működik
A mexikói a negyedik Red Bull-os hétvégéjére készülve elismerte, hogy még mindig nem alkalmazkodott teljesen az RB16B-hez – éppen ezért Max Verstappen beállításaira támaszkodik.
részletekVerstappen: Ne nevezzük ezt háborúnak
Várja a további kemény csatákat Lewis Hamilton és a Mercedes ellen, de a kifejezést erősnek találja a holland. A Red Bull-os beszélt az eddig őt sújtó pályahatárok kérdésköréről is Barcelonában.
részletekMég öt vezető motormérnököt csábított el a Mercedestől a Red Bull
A fő rivális kárára végez agyelszívást a Red Bull motorrészlege. A technikai igazgatónak kinevezett Hodgkinson után nem kevesebb, mint öt újabb szakembert szereztek meg Brixworthből – és ez még nem a vége. Toto Wolff nem aggódik és nem érzi szükségét fizetésemelésnek.
részletekHorner: Nagyon oda kell tennünk magunkat, ha le akarjuk győzni a Mercedest
A Red Bull csapatfőnöke elégedett volt a Portimaóban látottakkal, s bár tavalyhoz képest jó eredményt értek el Portugáliában, a későbbiekben azonban jobban oda kell tenniük magukat.
részletekVerstappen: Nem vagyok érzelmes fajta, de akkor majdnem bőgtem
Éppen azon a pályán, Barcelonában teljesíti 100. Red Bull-os versenyét Max Verstappen, amelyen annak idején az elsőt is futotta – és megnyerte. Úgy véli, a helyszín kedvezni fog a csapat autójának, de ismét szoros harcot vár a Mercedesszel.
részletekVerstappen: Perez nagy segítség a Red Bullnak
A világbajnoki címre hajtó Max Verstappen elégedett új csapattársa, Sergio Perez teljesítményével és hozzáállásával. A mexikói a Red Bullnál uralkodó pozitív légkört emelte ki.
részletekHorner: Nem akadályként használtuk Perezt
Sergio Perez elképesztően hosszú első etapot teljesített a hétvégi Portugál Nagydíjon, ami kapcsán felmerült a kérdés, vajon nem Hamilton akadályozása érdekében áldozták-e fel a pilótát.
részletekBrawn: Verstappen hozzáállása megváltozott
Ross Brawn szerint ez már nem az a Max Verstappen, aki korábban volt, az idei szezon mást hoz ki belőle - de úgy látja, hogy erre szüksége is volt az új helyzetben. Más kérdés, hogy Hamilton megint remekelt.
részletek