DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

Verstappen izzítja a nyomtatóját: „Nem a motor miatt vagyunk gyorsak az egyenesben”

Unja már a Red Bullok feljavuló egyenesbeli sebességére vonatkozó kérdéseket a vb-éllovas, aki a Stájer GP-n szerzett pole-ját követően kijelentette: a hátsó szárnyuk révén léptek előre ezen a téren.

A Francia Nagydíjon ejtette el azt a megjegyzést Toto Wolff, hogy szerinte a Honda frissített erőforrásának köszönhetően volt rendkívül erős a Red Bull az egyenesekben. Az energiaitalosok valóban új motort vetettek be, a teljesítménybeli fejlesztéseket azonban befagyasztották, azaz csak a megbízhatóságot javító módosításokat lehet a hajtásláncokon végezni. Éppen ezért Christian Horner nem is értette ellenfele „vádjait”, rámutatva, hogy laposabb hátsó szárnnyal mentek Le Castellet-ben, ennek volt köszönhető az előrelépésük.

verstappen-redbull-szarny-motor-stajergp-1



Egy héttel később, a Stájer Nagydíj időmérőjén Max Verstappen ismét megszerezte a pole-pozíciót, amely után ismét előkerült a téma annak kapcsán, hogy a Honda motorja jobban működik-e a spielbergi hegyek között. A holland viszont elismételte ugyanazt, amit csapatfőnöke mondott:

„Szerintem legközelebbi alkalommal kinyomtatom, mi a különbség a hátsó szárnyaink között, és azt körbeadom az összes újságírónak” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón, amelyen a Formula.hu is részt vett. „Most már két-három hete kapom a kérdéseket arról, hogy mennyire gyorsak vagyunk az egyenesben, és igen, gyorsak vagyunk. De nézzük meg a hátsó szárnyunkat: nem hiszem, hogy pontosan ugyanolyan lenne. Egyértelmű, hogy a Honda remek munkát végzett tavalyhoz képest. De az első és a mostani erőforrásaink között csak megbízhatósági fejlesztések történtek, és nincs egyértelmű előny nyers tempó terén. Szóval legközelebb beizzítom a nyomtatómat, és körbeadok néhány felvételt.”

A vb-rivális Lewis Hamilton csak röviden kommentálta a Red Bull egyenesbeli előnyét: „Ezen a hétvégén is előnyben vannak az egyenesbeli tempó terén, amivel nehezen tudjuk felvenni a versenyt. De igazán büszke vagyok a csapatra, hogy továbbra is keményen nyomják és egy követ sem hagyunk felfordítatlanul.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: