Norris
Norris napjai nem telnek el versenyzés nélkül
A McLaren újonca minden szabad percét a valós és a virtuális versenypályákon tölti, így biztosítva azt, hogy több tapasztalattal gazdagodik, mint a legtöbb vetélytársa.
részletekKözösen győzött Verstappen és Norris
Ismert, hogy a mezőny két fiatal tagja a nagydíjak között előszeretettel indul szimulátorversenyeken: a virtuális spái 24 óráson csapattársakként vettek részt.
részletekMcLaren: Norris lesz a jövő F1-es sztárja
Zak Brown szerint éppen eleget láttak már a brit újoncból ahhoz, hogy ezt tudják, így siettek vele szerződést kötni - a jövő egyik nagy sztárját látják benne.
részletekHamilton: Norrist és a McLarent is jó nézni
A Mercedes ötszörös F1-es világbajnoka nagyon örül annak, hogy a McLaren összeszedte magát és azt is várja, hogy két fiatal honfitársa, Lando Norris, valamint George Russell ellen harcolhasson.
részletekRosberg: Norris és Sainz nem maradnak sokáig barátok
Ha valaki, Nico Rosberg pontosan tudja, a Formula-1-ben milyen illékony a csapattársak közti baráti viszony. A McLaren duója is csak addig jön ki ilyen jól, amíg nem lesz nagyobb a tét.
részletekNorris: Remélem, Hamilton még évekig marad
A brit újonc szeretné, ha ötszörös világbajnok honfitársa még évekig a mezőnyt erősítené. Neki is jó, mert még több rekordot megdönthet, az ifjoncok pedig valós csatákat vívnának a bajnokkal.
részletekNorris önhibáján kívül bukott pontokat
Hiába vezetett hazai közönség előtt is kiválóan a brit újonc, a rosszul megválasztott stratégia ugyanúgy kiszúrt vele, mint Valtteri Bottasszal. Végül még a pontszerző helyekről is lecsúszott.
részletek„Katasztrófába” torkollott Sainz szombatja
A McLaren spanyolján is kifogtak a trükkös silverstone-i körülmények, de a Q2-es kiesés ellenére is bízik a vasárnapi felzárkózásban, ahogy F1-es csapattársa, Lando Norris is jó szereplést remél.
részletekMcLaren: Nem gátolnánk Alonsót, hogy más csapattal térjen vissza
A McLaren a héten bejelentette, hogy a Sainz-Norris párossal folytatja a jövő évben is. Fernando Alonsóval sem szakítottak, de ha a spanyol más csapattal kíván visszatérni, nyugodtan megteheti.
részletekA McLaren Silverstone-ban is kiváló
Rendkívül stabil a McLaren-Renault az utóbbi hetekben. Monaco óta minden pályán a középmezőny elején a wokingiak, Lando Norris pedig különösen szárnyalt pénteken, hazai pályán.
részletekNorris apja is dúsgazdag, de nem szívesen beszél róla
A jövőre is biztosan McLarennél maradó újoncot, Lando Norrist egyértelműen abba a csoportba sorolják, amelynek tagjai tehetségük miatt jutottak el az F1-be: pedig az ő családjának is van mit a tejbe aprítani…
részletekA McLaren ki akar maradni a pletykákból
Elsőként jelentette be 2020-as pilótapárosát Woking. A jövő évi rajtrács kapcsán rengeteg a kérdőjel, Zak Brown pedig nem akart a találgatások tárgyává válni. Lando Norris elmondta, a bejelentés számára nem sok mindenen változtat.
részletek