DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Sainz: Egy dolgot kellett volna elkerülni, ezt

Az isztambuli után Bahreinben újabb gyenge időmérőt tudhat maga mögött a McLaren: Carlos Sainz attól tart, a rejtélyes műszaki hiba már a futamát is megpecsételte, Lando Norris pedig önmagát okolja.

Csak a 9. és a 15. helyen zárt a két mclarenes a szahíri időmérőn, vagyis a konstruktőri harmadik helyért folyó kiélezett csatában a Renault-val és a Racing Pointtal összevetve ők állnak a legrosszabb pozícióban a rajtra.

Sainz önhibáján kívül búcsúzott mért idő nélkül a Q2-ben, amikor a szakasz kezdetén nagy tempónál blokkoltak a fékjei, az 1-es kanyarban veszteglő McLaren miatt pedig a piros zászlót is elő kellett hívni.

sainzz



„Tehetetlen voltam. Még nem tudjuk pontosan, hogy mi okozta a meghibásodást, de nagyon csalódott vagyok a történtek miatt” – nyilatkozta a spanyol a Sky Sportsnak. „Nem sokkal azelőtt sikerült egyetlen szett gumi felhasználásával túljutnom a Q1-en, vagyis megspóroltam egy garnitúra lágyat a későbbiekre. Az a szett közepes keverék pedig, ami most tönkrement, nagyon fontos lett volna a hétvége további részére, viszont akkora folt lett rajta, hogy már nem fogom tudni használni. Pedig ma a legfontosabb éppen az lett volna, hogy megóvjuk azt a szett gumit, hiszen a hiánya nagyon sokba fog számunkra kerülni a versenyen. Ugyanis így most 15. vagyok a rajtrácson a keményebb keverék nélkül… Ha van egy hétvége, amelyen ennek semmiképpen sem lett volna szabad megtörténnie, akkor az pontosan a mostani. Nagyon csalódott vagyok.” Sainz kesergése érthető annak fényében, hogy a bahreini pálya az átlagosnál jobban koptatja a gumikat, ezért a lágy keverékek használatát igyekszik mindenki minimalizálni.

Norris a 9. helyre kvalifikált ugyan, de ő sem talál ebben különösebb vigaszt önmaga számára:

„Egyszerűen csak elrontottam az 1-es kanyart. A Q3-ban az első körömet a használt lágyakon teljesítettem, és arra számítottam, hogy az új szettből majd egy kicsivel többet ki tudok hozni, de nem így történt. Ehelyett túlkormányzott lett az autó és kipörögtek a kerekek a kör elején, amivel 1-1,5 tizedet veszítettem. A kör további részével már elégedett voltam, de ez az egy hiba elég volt ahhoz, hogy 3-4 helyezést is veszítsek. Emiatt nem nagyon vagyok boldog!” – szögezte le a mezőny legfiatalabb tagja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: