Mercedes
Már a Renault a csúcssebességi lista élén
Egyértelműen szorosabbá vált a versengés a motorgyártók között idén, szokatlan látvány egy Renault-erőforrást az élen látni. Az első ötbe befért a Honda és a Ferrari is, de kicsik a különbségek.
részletekHamilton lesimázta a Francia Nagydíjat
A rajtnál megtartotta első helyét, majd domináns teljesítménnyel, egyre növelve előnyét húzta be Lewis Hamilton idei hatodik futamgyőzelmét. A Ferrari nem volt egy súlycsoportban a Mercedesszel.
részletekHamilton: Amikor hallottam, hogy Chandhok a bizonyíték, megnyugodtam
Lewis Hamiltonnak ugyan voltak álmatlan éjszakái a Francia Nagydíj hétvégéje előtt, de nem amiatt, hogy a Ferrari megpróbálta elvenni tőle a két hete Montrealban aratott győzelmét.
részletekCsak a gumik állíthatják meg a Mercedest
A világbajnoki címvédő istálló főnöke egyelőre nem ünnepel túlzottan az első sor kibérlése után sem, mivel tudja, az abroncsok életben tartása komoly fejtörést okozhat a várható nagy melegben.
részletekBottas a harmadik szabadedzésen is Hamilton előtt
Változatlanul az első két helyen végeztek a Mercedesek a Francia Nagydíj utolsó tréningjén. A Ferrari hátránya az időmérőt megelőzően 0,4 másodperc, de Vettel és Leclerc két szektorban is leggyorsabb volt.
részletekA helyszínről: Csak Bottasban bízhatunk
Valtteri Bottas csütörtökön úgy fogalmazott, hogy a Paul Ricard versenypályán a Mercedes „talán” újra jó formában lehet a montreali szenvedés után, pénteken pedig, a Francia Nagydíj első edzésein meg is mutatta, hogy így van. A finn a második tréninget az élen zárta és bizakodó, ami azért is fontos, mert egyre inkább körvonalazódik: kizárólag tőle lehet arra számítani, hogy némi izgalmat csempész az idei világbajnokságba.
részletekHamilton: A motorral akadt egy kis gondunk, egyébként semmi különös
Lewis Hamilton úgy érzi, semmi másra nincs szüksége az autónak, csak egy kis finomhangolásra, bár a második szabadedzésen nem tudott igazán jó kört futni. Ahogy ő mondta, sima napot zárt.
részletekHamilton és Bottas uralta az első edzést
Norris és Gasly is vezette a Francia Nagydíj első edzését, de az utolsó félórában a Mercedesek szórták a legjobb köröket. A fejlesztéseket teszelő Ferrari spórolt a gyorskörökkel, Vettel lemaradása az ötödik helyen egy másodperc.
részletekBottas érzi, hogy vasárnaponként lassú
Az év elején kiválóan kezdő és a pontversenyben is sokáig vezető Valtteri Bottas tudja, versenytempóján jócskán javítania kell, ha reális eséllyel újra le akarja győzni Lewis Hamiltont.
részletekHelyszíni: Még a Francia Nagydíj sajtónapján sem ért véget a kanadai futam
A világ leghíresebb autóversenye, a Le Mans-i 24 órán át tart, a 2019-es F1-es Kanadai Nagydíj viszont majdnem napra pontosan 2 hétig. A futamot leintették ugyan Montrealban, de átvitt értelemben még mindig tart. A Francia Nagydíj helyszínén, Le Castellet-ben legalábbis még mindig ez a slágertéma, ráadásul a Ferrari kérésére pénteken valóban felülvizsgálják a legutóbbi derbin született döntést.
részletekLiberty: Egy győztessel nem leszünk népszerűbbek
Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey szerint a száguldó cirkuszban jelen pillanatban uralkodó erőviszonyok miatt idén ne számítsunk arra, hogy szeretett sportunk népszerűbbé válik. Finoman fogalmazott a nagyfőnök.
részletekOcon nagyon előrelépne már a tesztpilótai szerepkörből
A tavalyi év végén ülés nélkül maradó Esteban Ocon és menedzsmentje már keményen dolgozik, hogy jövőre ismét a mezőny tagja legyen a francia. De ezt vajon a gyári istállónál teheti meg?
részletek