Mercedes
Salo: Mindenki annyira jó, mint az utolsó versenye
A korábbi Formula-1-es versenyző úgy érzi, Valtteri Bottasnak nagyon szerencsétlenül jött ki, hogy éppen a nyári szünet előtt betlizett. Többségében ugyanis, ami korábban történt, elillan a fejekből.
részletekWolff nem akarja égetni George Russellt
A Mercedes csapatfőnöke magyarázatot adott arra, egyelőre miért nem merült fel bennük, hogy 2020-ban George Russellt ültetnék Lewis Hamilton mellé. Úgy vélik, az újonc brit csúnyán kikapna.
részletekF1-es piac: A Mercedes léphet először?
A Bottas-Ocon csata több dolgot is meghatározhat más csapatokkal kapcsolatban, úgyhogy jelenleg leginkább erre vár a mezőny. Milyen változásokra számíthatunk?
részletekHorner: A Mercedesnek nagyon el kell csesznie, hogy ne legyen bajnok
Toto Wolff már a vb-címre való fenyegetésként emlegeti Verstappent, de a Red Bull csapatfőnöke szerint szó sincs ilyesmiről. Az istálló számára 2019 továbbra is átmeneti év, nagy ambíciók nélkül.
részletekRosberg petíciót indítana, hogy Alonsót visszahozzák a Formula-1-be
A Magyar Nagydíj utáni elemzésében a 2016-os világbajnok is kitért a Mercedes pilótakérdésére. Legszívesebben Fernando Alonsót látná Lewis Hamilton csapattársaként, ebben óriási csaták lennének.
részletekHamilton háromesélyes küzdelemre számít a szezon második felében
A Német Nagydíjat leszámítva eddig ebben a szezonban nemigen akadt nehéz pillanata a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak, azonban a kényelmes helyzetben lévő brit nem szeretne hátradőlni.
részletekPalmer: 2019 nagy hőse a Honda
Az egykori Formula-1-es pilóta szerint az idei szezon egyik kevés figyelmet kapó, de remekül teljesítő szereplője a Honda, a japán gyártó ugyanis rövid idő alatt félelmetes mértékben felzárkózott.
részletekOlasz sajtó: Sehol sem voltunk!
Rövidnek bizonyult az öröm a Német Nagydíj után, a Hungaroringen ugyanis a Ferrarinak köze sem volt a győzelemért vívott harchoz. Úgy tűnik, a Ferrari Monzára tesz fel mindent, hogy győzzön.
részletekBottas innentől átgondolja Hamiltonnal való csatáit
Valtteri Bottasban megváltozott valami, úgy véli, innentől változtatni fog azon, hogyan is áll hozzá a csapattársával vívott harchoz. A Magyar Nagydíj első köre elég bizonyíték volt számára.
részletekApja segítségével motiválták Hamiltont
Toto Wolff szerint Anthony Hamilton mondta meg, hogy a Max Verstappent üldöző fia mit akar hallani, az a bizonyos mondat pedig hatott - a brit pilóta megnyerte a Magyar Nagydíjat.
részletek"Hamilton egy bajnok, és úgy is küzdött"
A Mercedes és Lewis Hamilton hungaroringi teljesítménye Ross Brawnt is lenyűgözte, a szakember elismerően beszélt a pilóta teljesítményéről és a csapat bátor stratégiai lépéséről.
részletekSajtó: 18 lóerő pluszt kapott a Mercedes
A Magyar Nagydíjat ugyan elsősorban a Mercedes kiváló gumikezelése döntötte el, a fejlesztett üzemanyag a motorteljesítményen dobott nagyot. A Petronas újítása Hamilton segítségére volt.
részletek