Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. július 4. szombat
F1

Bottast hozták ki hibásnak az ütközésben

Nem Grosjean volt a figyelmetlen pénteken. A Mercedes-pilóta vállalta a felelősséget az ütközésért, a stewardok pedig megrovást osztottak ki a vétkesnek.

Mind a két pénteki szabadedzésen Valtteri Bottas diktálta a tempót, mégsem lehet teljesen elégedett napjával Abu Dhabiban: a második tréning végén Romain Grosjeannal ütközött a 11-es kanyarban, a két autó megforgott és enyhébben sérült. Bár először inkább úgy tűnt, Grosjean figyelmetlensége vezetett ütközéshez, mikor bezárta az ajtót az őt előző Bottas előtt, a stewardok mégis a Mercedes-pilótának osztottak ki egy megrovást. 

Az indoklásban szerepel, hogy a versenybírók berendelték és meghallgatták a két versenyzőt, valamint visszanézték a felvételeket, Bottas pedig „elfogadta a felelősséget az ütközésért, és elismerte, hogy a sikertelen előzési kísérlet vezetett a balesethez.” Ez csupán Bottas első idei figyelmeztetése, aminek különösebb jelentősége nincs, mivel a megrovások a büntetőpontokkal ellentétben a szezon végén törlődnek, a pilóta pedig motorcsere miatt a rajtrács végéről indul vasárnap.

„Úgy gondoltam, hogy látni fog engem, mivel egy ponton az ívet próbálta védeni” – beszélt a balesetről saját nézőpontjából Bottas. „Ezért úgy gondoltam, tudja, hogy én ott vagyok, de talán nem nézett a tükörbe, mielőtt kanyarodott. Arra számítottam, hogy lát engem, aztán láttam, hogy a rés csökken, onnantól pedig nem volt menekvés.”

A Mercedes-pilóta a médiának is elismerte, ő hibázott, de hozzátette, az ütközést nem tudta volna elkerülni: „Tartozom a bocsánatkéréssel, de nem tudtam volna eltűnni. Megpróbáltam előzni, aztán megtörtént, ami történt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?