DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 10. péntek

Krack

Vettel: Idén a legnehezebb felzárkózni

Az Aston Martin négyszeres világbajnoka szerint sosem volt könnyű az F1-ben a mezőny végéről annak elejére ugrani, de a költségplafon még inkább megnehezítette a rosszul kezdő csapatok életét.

részletek

Vettelnek ismét balszerencséje volt, de Szingapúrban több esélye lesz

Rendkívül rövid versenyben volt része Sebastian Vettelnek Monzában, már a 11. körben meghibásodott az erőforrása. Az Aston tempója végig gyenge volt, de két hét múlva sokkal jobb lehet.

részletek

Aston: Fejlődtünk a katasztrofális kezdés után

Mike Krack szerint tagadhatatlan, hogy előreléptek az elmúlt versenyeken, és már talán övék a hatodik leggyorsabb autó – igaz, a csapatvezető örülne, ha ez a ponttermésben is jobban meglátszana.

részletek

Krack: Vettel nem lazít, nem rá vallana

Az Aston Martin csapatfőnöke elárulta, hogy a négyszeres világbajnok továbbra is keményen dolgozik a csapat sikeréért, és folyamatosan tanácsokkal látja el az istállót a 2023-as autóval kapcsolatban.

részletek

Aston Martin: Alonso nem első számúként jön

Fernando Alonso és Lance Stroll egyenlő státuszban lesznek az Aston Martinnál, a kétszeres bajnok nem a kivételezett helyzet és pénz miatt jött – állítja Mike Krack, aki szerint a spanyol, ha úgy nézzük, még csak 31 éves.

részletek

„Igazságtalanul ítélik meg Lawrence Strollt”

Így vélekedik az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack. Az autógyár vezére a közhiedelemmel ellentétben nem szól bele az istálló minden döntéseibe, heti egyszer kér helyzetjelentést.

részletek

Ezért kilencedik csak az Aston Martin

Mike Krack szerint egyértelmű, hogy mi a legégetőbb problémájuk, hiába van jó versenytempójuk és hiába tudnak jó döntéseket hozni. A tabellán elfoglalt helyük nem tükrözi a teljesítményüket.

részletek

Már most 2023-ra koncentrál az Aston Martin

Bár egy kis csoport még foglalkozik az idei F1-es versenygép fejlesztésével, Mike Krack csapatfőnök szerint egy ideje már a fókusz a jövő évi autón van, mivel az jelenti a nagy lehetőséget számukra.

részletek

„Alonso szerződtetése egyértelmű üzenet”

Mike Krack szerint Fernando Alonso váratlan szerződtetése az Alpine-tól egyértelmű üzenet az Aston Martin részéről: a csapat a jövőben a győzelmeket és a világbajnoki címet veszi célba.

részletek

Ezért szerződtette az Aston Martin Alonsót

Lawrence Stroll régóta csodálja Fernando Alonsót: mivel a legjobbak embereket akarja a csapatban, természetesnek tűnt számára, hogy a spanyolt környékezi meg. A két fél nagyon gyorsan meg tudott egyezni.

részletek

„Talán most mi fogjuk másolni az Astont, nem fordítva!”

Feltűnést keltett a „zöldek” új hátsó szárnya a Hungaroringen: Mike Krack csapatfőnök szerint az FIA szabályosnak ítélte a fejlesztést, a riválisok pedig készek lemásolni azt, ha beválik.

részletek

Krack: Vettel érettebbé vált az évek során

Megdicsérte pilótáját az Aston Martin csapatfőnöke. Mike Krack szerint Sebastian Vettel jóval érettebb versenyzővé vált a fiatalabb énjéhez képest, amikor még a BMW-Saubernél dolgoztak együtt.

részletek