DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Az Aston Martinnál ez még kevés: Stroll győzelmet akar

Szenzációs formában kezdte a szezont az Aston Martin, de a következő hónapokban még erősebbek lehetnek – Lawrence Stroll már a győzelmet hiányolja.

Az F1 hivatalos honlapján jelent meg egy rövid nyilatkozat a szezon eddigi szenzációjának számító Aston Martin csapatvezetőjével, a tavaly sokak meglepetésére kinevezett Mike Krackkel, aki a szezon eddigi legjobb hétvégéje után is azt hangsúlyozta, hogy még mindig nem érték el azt a szintet, amit szeretnének – és ami még fontosabb, amit a csapat tulajdonosa, az idősebb Stroll látni szeretne.

krack



„A küldetésünk teljesen egyértelmű, és ő maga sem tétovázott sokat, hogy megkérdezze, hogy mikor nyerünk már végre” – idézi a formula1.com a luxemburgi sportvezetőt. „Persze nagyon örül, hogy tettünk egy lépést előre, de ez még nem elégíti ki az ő ambícióit. Az a jó Lawrence-szel, hogy pontosan tudod, hányadán álltok: ő mindig többet akar, nekünk pedig mindig többet kell teljesítenünk” – mondta Krack, akinek az is bizakodásra ad alapot, hogy egyelőre még nem érkeztek meg az első fejlesztések az autóhoz, melyek további előrelépést hozhatnak.

A Red Bull erőfölénye miatt persze egyelőre igen nehéznek látszik a győzelem megszerzése, de Krack azt mindenképp biztatónak tartja, hogy három nagyon különböző karakterisztikájú pályán is eredményesen tudták felvenni a versenyt a Mercedesszel és a Ferrarival, s arra is rámutatott, hogy a továbbiakban is sajátos helyszínek következnek, ami akár változást is hozhat: „Ott lesz Baku a nagyon hosszú egyenessel, aztán Monaco, ahol pedig nincsenek egyenesek. Az ilyesmi mindig felkavarja kicsit a mezőnyt, különösan akkor, ha ilyen kicsik a különbségek. Folyamatosan száz százalékon kell teljesítenünk, hogy a legtöbbet hozzuk ki ebből.”

alonso-aston-australia

Természetesen nem maradhatott el a szenzációsan szereplő Fernando Alonso méltatása sem: „Fantasztikus, ha valaki azt mondja nekem, hogy három versenyen három dobogót szerzünk, én magam se hittem volna el. Megmutatta, micsoda bajnok, egészen hihetetlen” – mondta a spanyolról, akivel kapcsolatban a DAZN-nek úgy nyilatkozott, hogy az olyan pályákon, mint például Monaco, ahol nem számít az autók egyenesbeli sebessége, különösen jól szerepelhet az AMR23-mal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: