DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamarosan felébred a Mercedes – így látják az ellenfelek

Toto Wolff negatív kijelentései ellenére nem írják le a németeket a rivális csapatfőnökök. Vasseur és Horner szerint gyorsan változhatnak az erőviszonyok, akár már Dzsiddában.

A Mercedes tőle szokatlanul negatív kommunikációval reagált a rögös szezonkezdetre: Toto Wolff már most lemondott a világbajnoki cím idei reményéről, sőt azt jósolta George Russellhez hasonlóan, hogy a Red Bull az összes versenyt meg fogja nyerni. Nem hisznek azonban a borúlátó értékelésben a rivális istállók – a Ferrarinál és a Red Bullnál is számolnak azzal, hogy a Mercedes fel fog állni a kezdeti mélypontról.

„Ez még csak az első verseny, nem szabad következtetéseket levonnunk” – idézi Frederic Vasseurt, a Ferrari csapatfőnökét az Autosport. „Úgy gondolom, hogy a Mercedes hamarosan fel fog ébredni. Azt még nem tudjuk, hogy ez jövő héten következik-e be. A következő verseny Dzsiddában már más sztori lesz, eltérő jellegű aszfalttal. Meglátjuk Dzsiddában, hogy jobb képet kapunk-e a viszonyokról.”

„Elég régóta vagyok itt, láttam már dolgokat gyorsan megváltozni” – mondta Christian Horner a Red Bulltól. „Ezek az autók még mindig viszonylag kiforratlanok, ahogy pedig a csapatok fejlesztenek és jönnek az újdonságok, változnak a viszonyok.”



A Mercedes problémáinak egyik forrása a szűk típusú oldaldoboz – Horner elejtette, előbb-utóbb minden csapat valószínűleg a Red Bull koncepcióját fogja lemásolni: „Egy csapat (az Aston Martin) már átvette a mi verziónkat, és nagyot is lépett előre. Azt feltételezem, hogy egy ponton mind hasonlítani fognak egymásra, ez pedig akár szezon közben is bekövetkezhet.

Nem csupán a Ferrarival és Aston Martinnal számolnak a Red Bullnál

Horner kollégája, Helmut Marko kapta meg a kérdést, a bahreini hétvége két üldöző csapata közül melyiket tartja a fő ellenfélnek. A Red Bull tanácsadója diplomatikus választ adott: egyiket sem emelte ki, sőt bevonta a képletbe a Mercedest is.

„Egyetlen futam után nehéz ezt megmondani, sok kihívónk lehet még. Továbbá hiszek abban, hogy a Mercedes jobb autó lesz a szezon folyamán” – osztotta meg véleményét Marko.

A Red Bull, a Ferrari és a Mercedes mellett Szahír után már az Aston Martint is az élcsoportba kell sorolnunk. Utóbbi istálló csapatfőnöke, Mike Krack közvetlenül nem beszélt a Mercedesről, de a következőket mondta: „Nem szabad elszállnunk és sorozatos dobogókról álmodoznunk. Lehet, hogy Dzsiddában már csak negyedik, ötödik vagy hatodik erő leszünk a csapatsorrendben” – mondta a luxemburgi csapatvezető, és sejthető, az Aston Martint potenciálisan megelőző csapatok közé a Mercedest is odasorolja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: