DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

Karrier

Marko: Senkinek nem tesz jót Verstappen csapattársának lenni

A Red Bull főtanácsadója úgy gondolja, Max Verstappen istállótársaként lehetetlenség kitűnni, mert a holland annyira jó, hogy szinte lehetetlen felülmúlni. Sok karriernek tett már rosszat.

részletek

Megrövidülhet Verstappen karrierje?

Helmut Marko aggódik az ifjú hollandért, akinek karrierjét véleménye szerint nagyon megrövidíthetik a tavalyihoz hasonló szezonok és a bajnoki címért való küzdelemmel járó feszültség.

részletek

Ricciardo: Verstappennel ki akartuk nyírni egymás karrierjét

Csapaton belül utoljára 2018-ban láthattunk valódi vetélkedést a Red Bullnál. A két pilóta egyáltalán nem utálta egymást, csak éppen arra törekedtek, hogy egymás pályafutását kicsinálják.

részletek

„Vettelnek le kell mosnia Strollt, vagy vége a karrierjének”

2021 az átlagosnál is fontosabb választóvíz lesz Sebastian Vettel számára. Többen úgy gondolják, az Aston Martinnál újjászülethet, ám ha Lance Strollt sem képes tartani, vissza kell vonulnia.

részletek

Különlegességek Fernando Alonsóról

Feszült figyelemmel várhatjuk a spanyol ász visszatérését a száguldó cirkuszba, egy újabb nagyszerű világbajnokkal bővül a mezőny. De vajon ezeket az érdekességeket tudtuk-e róla?

részletek

Grosjean: Futamokat nyertem volna

Az F1-ből tavaly kiszorult francia pilóta úgy érzi, karrierjében sokkal több volt a dobogós helyezéseinél, csak ehhez nem rendelkezett megfelelő autóval. A jövőjéről is ejtett néhány szót.

részletek

Hülkenbergnek nincsenek gondjai az alvással

Az F1-es mezőnyből tavaly kiszorult pilóta a távozásával kapcsolatban elárulta, megbékélt a sorsával. Szeretne tovább versenyezni, de azt sem bánja, ha az élete egyéb irányt vesz.

részletek

Ralf Schumacher: A bátyám nélkül be sem kerültem volna az F1-be

Ahogy az elmúlt években Michael Schumacher fiát, két és fél évtizeddel ezelőtt öccsét segítette bátyja hírneve. Bár nem tartja magát lassú pilótának, több fontos pillanatban is nagy hibákat vétett.

részletek

Schumacher egyengette volna fia útját

A hétszeres világbajnok német legenda titokban már évekkel ezelőtt tervezte, hogy a háttérből segíti fiát, hogy eljusson a Formula-1-be, mivel meg volt győződve Mick kiváló tehetségéről.

részletek

Alonso miatt ment gallyra Vandoorne karrierje?

A juniorszériákban mindent megnyerő Stoffel Vandoorne pályafutása a McLarennél megfeneklett, tavaly év végén menesztették is. A belga szerint ott minden Fernando Alonsóról szólt.

részletek

Vettel eleinte önbizalomhiányos volt

Sebastian Vettel pályafutása bővelkedik a sikerekben, ám a Formula-1-ben és a nevelőszériákban is komoly kételyei voltak saját magával kapcsolatban, hogy vajon felérhet-e valaha a csúcsra.

részletek

Button kis híján eltűnt a süllyesztőben

Jenson Button tizenhét éven keresztül volt részese a száguldó cirkusznak. Már első évében letette névjegyét a Williamsnél, bár nem sok híja volt, hogy pályafutása el se kezdődjön.

részletek