DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

„Vettelnek le kell mosnia Strollt, vagy vége a karrierjének”

2021 az átlagosnál is fontosabb választóvíz lesz Sebastian Vettel számára. Többen úgy gondolják, az Aston Martinnál újjászülethet, ám ha Lance Strollt sem képes tartani, vissza kell vonulnia.

Tavaly egészen jó villantásokra is képes volt Lance Stroll az akkor még Racing Point néven futó istállótól, de alapvetően többnyire nem közelítette meg Sergio Perez tempóját, aki az összetettben is sokkal jobb helyen végzett, mint a fiatal kanadai. Most egy négyszeres világbajnokot kapott meg csapattársnak, akitől tanulhat és aki maga is újjászülethet az Aston Martinnál, az istálló ugyanis nem titkolja, hogy igyekszik mindent alárendelni Vettelnek a sikerek érdekében.

Sebastian Vettel nagyon kétarcú tud lenni, amikor magabiztos és érzi az autót, akkor képes utolérhetetlen tempóra, ám ha nem fekszik neki a gép, akkor teljesen önbizalmát veszíti és rettentően gyengén teljesít, mint ahogy ezt 2014-ben a Red Bullnál, de még inkább tavaly a Ferrarinál láthattuk.

Vettel jelszava ez lehet: Most vagy soha!


A Formula-1-ben 2005-ben, 2006-ban és egy rövid ideig még 2010-ben is feltűnő Christian Klien azon az állásponton van, hogy Vettel óriási esélyt kapott, hogy kimásszon a gödörből és az Astont sikerre vezesse, nem is éppen csúcskategóriás csapattárssal maga mellett. Alapvető fontosságú lesz, hogyan teljesít majd Lance Strollhoz képest.

„Az Aston Martinnál remek lehetősége van, hogy újraindítsa saját magát és újjászülessen. Az azonban nem is kérdés, hogy Lance Strollnál konzisztensen jobbnak kell lennie, számára ez most a legfontosabb. Sebastiannak mindig is lelki problémái voltak, amikor túlságosan erős csapattársat kapott maga mellé, mint például Daniel Ricciardo, vagy Charles Leclerc” – mondta el Klien a Servus TV adásában.

„Ha Strollt sem sikerül egyértelműen legyőznie, akkor egészen gyorsan véget érhet a pályafutása” – jósolt Klien. Vajon melyik variáció igazolódik be? Láthatjuk még Sebastian Vettelt rendszeresen a dobogón, esetleg annak legfelső fokán?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: