DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Már nem az F1 a legfontosabb Hamilton számára

Bár egy ideig még versenyezni tervez, a hétszeres világbajnok elismerte: az utóbbi években megváltoztak számára a prioritások.

Lewis Hamilton januárban fogja betölteni a 38. életévét, s bár a szerződése a jövő év végén lejár a Mercedesszel, az eddigi megnyilvánulásai alapján egyelőre nem gondolkodik a visszavonuláson. Azt ugyanakkor a brit is elismerte, hogy már nincs sok hátra a pályafutásából:

„Néha úgy kelsz fel, hogy úgy érzed, nem akarod többé ezt csinálni. Máskor viszont azzal a gondolattal ébredek, hogy még csinálhatok más dolgokat az életem hátralévő részében, még sok mindent elérhetek. Már nem sokáig, de egyértelműen maradok” – nyilatkozta a hétszeres vb-győztes a Sport Bildnek.

f1-hamilton-2022-abudhabi



Arra a kérdésre, hogy mikor történhet meg az új szerződés aláírása, így felelt Hamilton: „Még nem kezdtünk bele. Eddig nem volt rá időnk, egy ízben két hónapig úton voltunk.”

Miközben Hamilton még néhány évig az F1-ben fog maradni előreláthatólag, a pályafutását szinte vele egy időben kezdő Sebastian Vettel a szezon végén búcsút intett a sportágnak. Hamilton azonban a jelenlegi eltérő helyzetük ellenére is lát hasonlóságokat a némettel:

„Már számomra sem az autósport a legfontosabb” – jelentette ki. „Amikor gyerek voltam, talán az volt, és valószínűleg akkor is, amikor bekerültem a Formula-1-be. Amióta beléptem a harmincas éveimbe, ráeszméltem, hogy minden arról szól, hogy emlékeket gyűjtsünk. A barátaimmal, a családommal. Ezek a kulcsfontosságú emlékek, amiket azokkal szerzel, akik a legtöbbet jelentenek számodra. Erre koncentrálok és a tervekre, hogy megteremtsem ezeket az emlékeket, hiszen ezeket visszük magunkkal.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: