JapánNagydíj
Bottas győzelmével hatodszor is bajnok a Mercedes
Valtteri Bottas remek rajtja és a Ferrari-pilóták első pillanatokban történt hibái határozták meg a Japán Nagydíj fő csapásirányát. Hamilton a végsőkig üldözte Vettelt a második helyért, de a Mercedes így is bajnok.
részletekÍgy lett bajnok a Mercedes Japánban
Reggel 7-kor a versennyel folytatódik a rendhagyó suzukai program. A ferrarisok magukat is meglepték az első rajtsor megszerzésével. Folyamatosan frissülő közvetítésünkkel követjük az eseményeket.
részletekEgyik ferraris sem számított első sorra
Meglepetésként érte Vettelt és a neki sportszerűen gratuláló Leclerc-t, hogy uralták a rendhagyó vasárnapi időmérőt. Bottas viszont tudta, hogy van még a Ferrariban tartalék Suzukában.
részletekVettel vezetésével a Ferrari uralta a vasárnapi időmérőt
Folytatódott a Ferrari egészen kivételes őszi sorozata: zsinórban ötödik időmérőjét nyerte meg az olasz csapat, méghozzá a Mercedes egyik korábbi legfőbb bástyájában. Vettel és Leclerc befoglalták az első sort.
részletekHogyan kedveskedik a Honda a japán rajongóknak?
Suzuka a Honda territóriuma, a japán márka pedig meg is tesz mindent azért, hogy kedvezzen a szenvedélyes japán drukkereknek. Ugyan a tájfunos kényszerszünet ellen ők sem tudtak semmit tenni, vasárnapra viszont meglepetéssel készülnek.
részletekDübörög az F1-es FIFA-parti
Verstappen tényleg nem viccelt, amikor pénteken azt mondta, hogy Playstationözni hívja versenyzőtársait. De mások is jól elvannak a szabadnapon: Grosjean Tyrrellt épít, Ricciardo pedig énekel az esőben.
részletekLila égbolttal csapott le a tájfun Japánra
A várakozásoknak megfelelően péntekről szombatra virradóan elérte Japán keleti partjait a Hagibis tájfun. Jól döntött az F1, a pályán készült felvételek alapján aligha lehetett volna körözni. Videókon a vihar okozta pusztítás.
részletekTöbb versenyző benne lenne a kétnapos hétvégékben
Romain Grosjean és több más kollégája szerint a jövőben egy abszolút pozitív tapasztalat lehet az, amit most Japánban még a kényszer szült az időjárás miatt, mégpedig hogy a pénteki második szabadedzés könnyen lehet, hogy a rajtsorrendről is döntött.
részletekMarko: Bottas meglehet, de Hamilton túl gyors nekünk
Néhány héttel ezelőtt a Honda igyekezett mindent alárendelni annak, hogy hazai közönség előtt nyerjen, de úgy tűnik, Lewis Hamilton megoldhatatlan feladat elé állítja a Red Bullt Suzukában is.
részletekHamilton: Bottas csak az erős szélárnyéknak köszönheti első helyét
Az időjárás az úr jelenleg Suzukában, a szombati napot a tájfun miatt törölték. Lewis Hamilton szerint csapattársa fél másodpercet nyert a szélárnyék miatt, csak ezért végzett előtte, ami pole-t is érhet.
részletekHomokzsákokkal a tájfun ellen - Formula-napló, Suzuka, péntek
Nem könnyű, de megpróbáljuk: a formula.hu napló formájában igyekszik hangulatjelentést adni a Japán Nagydíjról, ahol a Casio Edifice révén vagyunk jelen. Nagy vonalakban ilyen volt a pénteki nap Suzukában.
részletekKvjat hiába akarta átverni a japán beugrót
Mindkét állandó Toro Rosso-pilóta dicsérte az első szabadedzésen vezető Naoki Yamamotót, aki vérbeli japánként bocsánatot kért Gaslytől, hogy kiszorította üléséből.
részletek