DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vettel vezetésével a Ferrari uralta a vasárnapi időmérőt

Folytatódott a Ferrari egészen kivételes őszi sorozata: zsinórban ötödik időmérőjét nyerte meg az olasz csapat, méghozzá a Mercedes egyik korábbi legfőbb bástyájában. Vettel és Leclerc befoglalták az első sort.

Nem került sor a vészforgatókönyv vészforgatókönyvére, azaz nem kellett a második szabadedzés eredménye alapján kihirdetni a rajtrácsot. Vasárnap reggelre a Hagibis tájfunnak már nyoma sem maradt Suzuka környékén (a vihar legcsúnyább része el is kerülte a régiót, Japán északibb részein azonban komoly pusztítást végzett), így minden további nélkül megrendezhették az időmérőt az elcsúsztatott időpontban, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor. A pálya teljesen felszáradt, a felhők eltűntek, csak az erős szél maradt, ami az F1-es autók viselkedése szempontjából azért elég sokat számít.

vettel_6



A Q1 meglehetősen döcögősen kezdődött, a többségnek csak harmadik nekifutásra sikerült mért kört teljesítenie, mivel kétszer is piros zászló szakította meg az első perceket. Két baleset is történt a célegyenes bejáratánál: először Robert Kubica sodródott le a pályáról és törte össze a Williamst a külső ívhez nagyon közel elhelyezkedő korlátban, majd Kevin Magnussen csúszott ki ugyanott, de más módon, ő ugyanis egyszerűen megpördült, alighanem a szél hatására. Bár két kiesőhely ezzel elkelt, a Williams sorsát elkerülni nem tudó George Russell mellett két komoly tényező búcsúzott a középmezőnyből: Daniel Ricciardo és Sergio Perez.

Az első szakaszban még Charles Leclerc-é volt a legjobb köridő, a másodikra aztán már a Mercedesek magukhoz ragadták az irányítást Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottasszal. Itt, a Q2-ben Antonio Giovinazzi, Lance Stroll, Kimi Raikkönen, Danyiil Kvjat és a komoly műszaki hibával a bokszba sebességváltások nélkül visszahívott Nico Hülkenberg ragadt benn.

Ahogy az előző hónapban is láttuk már néhányszor, a Q3-ra aztán a Ferrari tudott új szintet lépni: az első gyorskörök során Vettel ugrott az élre Leclerc előtt, Bottasszal a legjobb Mercedes pedig fél másodperces hátrányban találta magát. A második körökre az első négyesből mindenki javítani tudott, ám a sorrend közöttük nem változott. Vettel Montreal után idei második pole-pozícióját szerezte, ami azt is jelenti, hogy folytatódik a Ferrari remek sorozta, amely a nyári szünet óta legyőzhetetlen az időmérőkön. Leclerc garantálta a teljes első sort a Scuderiának, a 2014 óta a suzukai szombatokat mindig uraló Mercedesek pedig a második sorba kényszerültek Bottas, Hamilton sorrendben. A Red Bulloké a harmadik sor, méghozzá különös koreográfiával, hiszen Max Verstappen és Alexander Albon ezredre azonos kört futottak. A páros sormintát a McLarenek folytatják a 7-8. helyen.

Mire leintették az időmérőt, a piros zászlók miatti csúszás okán már csak kevesebb mint három óra volt hátra a Japán Nagydíj rajtjáig. A csapatok menetrendje ezúttal alaposan eltér a megszokottól, nincs idő egy napon át elemezgetni az adatokat és a stratégiai variációkat, sőt egy óra múlva a versenyzőknek már a pilótaparádéra kell készülniük.

 

Az időmérő végeredménye:

Q3 Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Sebastian Vettel Ferrari 1:27.064 -
2 Charles Leclerc Ferrari 1:27.253 0.189
3 Valtteri Bottas Mercedes 1:27.293 0.229
4 Lewis Hamilton Mercedes 1:27.302 0.238
5 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:27.851 0.787
6 Alexander Albon Red Bull-Honda 1:27.851 0.787
7 Carlos Sainz Jr. McLaren-Renault 1:28.304 1.240
8 Lando Norris McLaren-Renault 1:28.464 1.400
9 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:28.836 1.772
10 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:29.341 2.277
Q2        
11 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:29.254 2.190
12 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:29.345 2.281
13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:29.358 2.294
14 Daniil Kvyat Toro Rosso-Honda 1:29.563 2.499
15 Nico Hülkenberg Renault 1:30.112 3.048
Q1        
16 Daniel Ricciardo Renault 1:29.822 2.758
17 Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:30.344 3.280
18 George Russell Williams-Mercedes 1:30.364 3.300
19 Kevin Magnussen Haas-Ferrari - -
20 Robert Kubica Williams-Mercedes - -
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: