DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Marko: Bottas meglehet, de Hamilton túl gyors nekünk

Néhány héttel ezelőtt a Honda igyekezett mindent alárendelni annak, hogy hazai közönség előtt nyerjen, de úgy tűnik, Lewis Hamilton megoldhatatlan feladat elé állítja a Red Bullt Suzukában is.

A nyár folyamán látványosan megerősödött a Red Bull-Honda, Max Verstappen két futamgyőzelmet is aratott, ráadásul a Hungaroringen is csak nagyon kevés választotta el attól, hogy harmadszor is a dobogó tetején ünnepelhessen. A Japánt sújtó tájfun miatt alaposan átvariált programmal dolgoztak a csapatok, minden érdemi munka szombatról péntekre került át.

Ez alapján Max Verstappen az elmúlt hetekben domináló Ferrarik elé került, ugyanakkor a Mercedes új fejlesztési csomagja keresztülhúzta a bikák számításait, mivel Bottas és Hamilton bizonyult mindkét edzésen a leggyorsabbnak. Ez pedig az időjárás függvényében könnyen elképzelhető, hogy a rajtsorrendről is döntött. Szombaton nem lesz érdemi munka Suzukában, Max Verstappen egy nagy FIFA-bajnokságot tervez, hogy elüssék az időt.

A Red Bull főtanácsadója tanulmányozta az adatokat és arra jutott, hogy Valtteri Bottas fogható a versenytempó tekintetében, Lewis Hamiltonnal azonban valószínűleg nem tudnak mit kezdeni. Bár a hétvége jól kezdődött Verstappenéknek, a beállítási apróságokkal túl sok időt töltöttek el.

A Ferrarinál gyorsabb a Red Bull Suzukában, de a Mercedes fejlesztései a legrosszabbkor érkeztek számukra


„Ezúttal megfelelően kezdtük a hétvégét pénteken. Ugyanakkor kicsit elvesztünk a beállításokban, túl sok dolgot próbálgattunk, sokkal inkább a minél több adat gyűjtésére kellett volna összpontosítanunk, hogy még inkább csökkentsük a hátrányt a Mercedeshez képest” – nyilatkozta Dr. Helmut Marko az Auto Motor und Sport című lapnak.

„A versenytempót tekintve Bottasszal egy szintet hozunk, Hamilton azonban túl gyors számunkra” – összegezte a főtanácsadó. A Toro Rosso főmérnöke pedig az első edzésen beugró Naoki Yamamoto teljesítményét méltatta.

„Nagyszerű érzés, hogy Naokit a csapatnál köszönthettük és lehetőséget adhattunk neki az első szabadedzésen egy STR14-esben. Pierre autóját vezethette és kiemelkedően jó munkát végzett a csapat számára. Az első körétől azonnal rajta volt a szeren, körről körre építette egyre jobban a tempóját.”

„A másik keverékre váltva elkezdte feszegetni a tapadáshatárokat, egyre inkább tovább javult és kifejezetten versenyképes időket autózott. Nyilván jól ismeri a pályát, de remek benyomást keltett ahhoz képest, hogy életében először vezetett F1-es autót” – dicsérte a beugró japán pilótát Jonathan Eddolls.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: