DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappen: Akkor szombaton majd FIFA-zunk

Bár Max Verstappen előzetesen arra számított, hogy ismét a két Ferrarit kell majd üldözniük Japánban, a Mercedes fejlesztési csomagja beválni látszik, így az Ezüst Nyilak diktálják eddig a tempót.

A Mercedesnél elismerték, hogy már régóta nem fejlesztettek idei versenygépükön, így a Japán Nagydíj előtt már kénytelenek voltak ők is előrántani valamit a kalapból, hiszen a nyári szünet óta nyers tempó tekintetében a Ferrari valósággal állva hagyta az inkább már 2020-ra koncentráló Toto Wolffékat.

A fejlesztések működőképesnek tűntek a pénteki napon, hiszen mindkét gyakorlás Mercedes 1-2-vel ért véget, Bottas-Hamilton sorrendben. Max Verstappen is azok közé tartozik, akik a hétvége előtt arra számítottak, hogy Suzukában is a Ferrari lesz az aduász, azonban a szabadedzések nem ezt támasztották alá.



„Nem voltam elragadtatva az autó egyensúlyától ma, de az első és a második gyakorlás között rengeteget javult a helyzet” – mondta a holland, aki a helyi idő szerint délelőtti edzésen az ötödik, a délutánin a harmadik helyet szerezte meg, két másodpercet javítva saját idején!

„Még mindig vannak bizonyos dolgok, melyeken javítanunk kell, a Mercedes pedig elképesztően erősnek tűnik, ami persze nem meglepetés ezen a pályán. Az új Esso üzemanyag is nagy előrelépésnek tűnik a motorerő maximalizálását tekintve, ami mindenképpen pozitívum. Ez csak egy péntek volt, így nehéz megmondani a pontos erőviszonyokat, de a második gyakorláson mind keményebben nyomtuk valamivel, ha esetleg nem tartanák meg az időmérőt.”

„A tájfun miatt szombaton egyáltalán nem leszünk kint a pályán, így lesz egy egész napunk, hogy beleássuk magunkat az adatokba. Ezután alighanem összegyűjtök néhány pilótát, hogy rendezzünk egy FIFA-bajnokságot. Nem aggódom amiatt, hogy egy napon lesz a kvalifikáció és a verseny is, mivel ez nem változtat semmit az én hozzáállásomon. Az időjárásra nem lehet hatásunk, így csak annyi a dolgunk, hogy megvárjuk, mi fog történni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: