DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Egyik ferraris sem számított első sorra

Meglepetésként érte Vettelt és a neki sportszerűen gratuláló Leclerc-t, hogy uralták a rendhagyó vasárnapi időmérőt. Bottas viszont tudta, hogy van még a Ferrariban tartalék Suzukában.

Sorozatban ötödször is pole-pozícióba kvalifikált a Ferrari a Hagibis tájfun miatt vasárnapra áthelyezett időmérőn: a Japán Nagydíjon Sebastian Vettel szerezte meg az első rajtkockát – Kanada után másodszor szezonjában –, a korábbi négy futamot élről kezdő Charles Leclerc-nek második rajtpozíció jutott.

„Nem volt könnyű, a körülmények egészen különböztek a péntekitől. A lényeg, hogy a nap előjött, az emberek pedig örülhetnek” – nyilatkozta az interjúkat készítő Damon Hillnek kevesebb mint három órával a futam rajtja előtt Vettel. „Az igazat megvallva nem számítottunk arra, hogy az első sorban végzünk. Nagyon jól éreztem magam az autóban, amely hihetetlenül működött. Alig kellett használnom a fékeket a 2-es kanyaron kívül. Nagyon élveztem, de a mai munkát csak részben végeztük el, alig várom a versenyt.”



„Seb nagyszerű kört teljesített, teljes mértékben megérdemli ezt a pole-pozíciót” – dicsérte meg mindenekelőtt csapattársát Leclerc. „Kicsit szenvedtem a hétvége elejétől kezdve, de örülök. Elégedett voltam a körömmel az utolsó szektorban, kisebb hibákat követtem el, de a pole most nem volt elérhető, Seb egyszerűen túl gyors. Gratulálok neki, és meg vagyok lepődve a szabadedzések után, hogy kibéreltük az első sort. De a verseny a hétvége legfontosabb része, remélem, hogy megtartjuk ezt a két helyet. Nagyon gyors a Mercedes versenytempója, nem lesz könnyű, de arra fókuszálunk, hogy megnyerjük a versenyt.”

A két Mercedes ezúttal csak a második sort foglalja el. Valtteri Bottas szerezte a kedvezőbb rajtpozíciót, mindössze kilenc ezreddel jobb kört teljesítve a csapattársnál.

„Erősnek tűntünk a kvalifikáció előtt, de tudtuk, hogy a Ferrarinak még van tartaléka. A Q3-ban érinthetetlenek voltak, főleg az egyenesben nagyon gyorsak, mi pedig inkább a kanyarokban vagyunk jók. Hoztunk aerodinamikai fejlesztéseket a versenyre, amelyek révén tényleg javult az autónk, de nem volt ez most elég” – mondta el a mikrofonnak Bottas. A Mercedes vasárnap a 2019-es konstruktőri bajnoki címet is ünnepelheti. „Remélem, hogy sikerül, megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Ha nem, akkor sincs tragédia, megpróbáljuk legközelebb.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: