DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 10. péntek

Időmérő

Gasly még mindig elégedetlen

Harmadik próbálkozásra végre sikerült a Q3-ba kerülnie Pierre Gaslynak Kínában, ám továbbra sem elégedett maradéktalanul, ezt a Verstappen mögötti látványos hátránya is mutatja.

részletek

Bottasé a pole-pozíció Kínában

Valtteri Bottas nyerte a Kínai Nagydíj időmérő edzését, mellőle pedig csapattársa, Lewis Hamilton rajtolhat majd. A Ferrari - az előzetes várakozásokkal ellentétben - messze volt a Mercedestől.

részletek

A Kínai Nagydíj időmérője percről percre

Az 1000. világbajnoki futamhoz az 1000. kvalifikáció is dukál, kövessétek ennek történéseit velünk jól megszokott élő szöveges közvetítésünk keretében.

részletek

A csapatok félnek a Q4-es ötlettől

Egy új kezdeményezés szerint a jövőben nem három, hanem négy részre osztanák az időmérő edzést, ám az istállók szerint ehhez túl kevés abroncsot kapnak, így vonakodnak támogatni.

részletek

Már minden motornak remek a végsebessége

A korábbi években megszoktuk, hogy a Renault és a Honda a végsebességi lista alján helyezkedik el. Idén más a helyzet, az első négy helyen négy különböző gyártó erőforrását látjuk.

részletek

Magnussennek a Red Bullra fáj a foga

Ismét a középmezőny legjobbja lett a Haas, ezúttal azonban kevés hiányzott Max Verstappen legyőzéséhez is. Kevin Magnussen álma, hogy Bahreinben végre elkapja a Red Bull-Hondát.

részletek

Vettel: Talán a legjobbam is kevés lett volna

Kitűnő teljesítményt nyújtott Charles Leclerc, ennek köszönhetően besöpörte élete első pole-pozícióját. Négyszeres bajnok csapattársa sportszerűen elismerte, a monacói egyszerűen jobb volt nála.

részletek

Hamilton fél a Ferrari nagy előnyétől

Bahreinben ismét azt láthattuk eddig, mint a barcelonai tesztelések során, a Ferrari több tizedes előnnyel a riválisok előtt. Lewis Hamilton leginkább a vörösök egyenesbeli tempójától tart.

részletek

Bottas: Elérhetetlen volt a pole-pozíció

Ahogy a szabadedzések is mutatták: a Ferrari elöl maradt az időmérő alatt is, a Mercedesek pedig csak a harmadik és a negyedik rajthelyet szerezték meg. Érthető, hogy Valtteri Bottas nem elégedett.

részletek

Leclerc örül, hogy legyőzhette mesterét

Teljesen felborult a Melbourne-ben látott erősorrend, a Ferrarik az élen Bahreinben. Mindkét Ferrari-pilóta elégedett az első sorral, de Lewis Hamilton sem írta le teljesen vasárnapi esélyeit.

részletek

Leclerc megszerezte első F1-es pole-ját

Két versenyhétvégére volt csak szüksége a Ferrari színeiben Charles Leclerc-nek a tündökléshez: a Bahreini Nagydíj időmérőjének mindhárom szakaszában jobb volt Sebastian Vettelnél, és a Mercedesek sem értek a nyomába.

részletek

Ez volt a Bahreini Nagydíj kvalifikációja

A szabadedzések mindegyikén a Ferrari diktálta a tempót, ráadásul tekintélyes előnyben volt minden egyes riválisához, még a Mercedeshez képest is. Ezen szeretett volna változtatni mindenki, viszont a papírforma nem ezt ígérte.

részletek