DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Raikkönen utolsó körét Hamilton tette tönkre

Hasonló eset történt meg Bakuban, mint Sanghajban az előző hétvégén Vettel és Verstappen között: itt Raikkönen nem tudta megkezdeni az utolsó gyorskörét a Q3-ban, és Hamilton volt a ludas.

Jól szerepelt az Alfa Romeo a bakui időmérőn, hiszen mindkét autójuk ott van az első tíz között. Végül a nyolcadik és a kilencedik rajthelyet szerezték meg a pilóták, de Antonio Giovinazzi a motorcserés büntetése miatt a mezőny végére kényszerül a vasárnapi futam rajtrácsán.

A jó eredmény ellenére Kimi Raikkönen nem elégedett, és Hamiltonra is panaszkodott, aki elrontotta a gyorskörét: „Nem tudtam egy kört összerakni. Volt egy új szett gumim, és az utolsón megpróbáltam kört kezdeni, de túl közel kerültem a Mercedeshez. Elég szar, de mit tudok tenni ellene? Kissé csalódást keltő a dolog.”

„Mindenki kereste a helyét a kivezető körön, én pedig túl közel kerültem, így már az első kanyar előtt vége volt az egésznek.”

 alfaromeo-bakui-idomero-2019



Antonio Giovinazzi először került az időmérő utolsó szakaszába, de az olasz balszerencséjére nem tudja majd kiélvezni az előkelő rajthelyet: „Nagyon boldoggá tesz, hogy a Q3-ban lehetek. A tempóm már a második szabadedzésen elég erős volt. A maximumot hoztuk ki az autóból, és a tízhelyes rajtbüntetés ellenére reménykedem a pontszerzésben.”

„Az elmúlt két évben káosz alakult ki a futamon, és a vasárnapot sem tudjuk megjósolni, így a legjobbunkat fogjuk nyújtani, hogy jó versenyünk legyen, és előre küzdhessük magunkat”- zárta mondandóját az olasz, aki ezen a helyszínen joggal reménykedhet egy-egy balesetben, aminek a segítségével talán nyerhet néhány pozíciót.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: