Időmérő
Ilyen volt a portimaói időmérő
Verstappen, vagy Hamilton? Esetleg egy meglepetés? Kövessétek velünk a Portugál Nagydíj izgalmasnak ígérkező időmérőjét folyamatosan frissülő élő szöveges közvetítésünkben!
részletekLetekert motorral nyerte halomra magát a Mercedes 2014-ben
Az istálló akkori technikai főigazgatója, Paddy Lowe ismerte el, akkora előnyben volt a Mercedes az első hibridmotoros évben, hogy szándékosan visszafogták magukat, hogy ne legyenek túl feltűnőek.
részletekHamiltoné a pole, Perez Verstappen előtt Imolában
Elképesztő izgalmakat hozott az Emilia-Romagna-i Nagydíj időmérő edzése, amelyen öt autó volt harcban az első rajthelyért. Norris majdnem a második lett, de tőle és Bottastól is elvették a körét. Hamilton kitartott az élen.
részletekAdatok: Az összes Mercedes-motoros csapat sokat veszített
A Bahreini Nagydíj időmérő edzését követően Lewis Hamilton arra panaszkodott, hogy a szabályokat egyértelműen a Mercedes ellen hozták. Egyáltalán nem csak a gyári istálló veszített sokat.
részletekA Honda és Gasly is örül, de még nincs ünneplés
Bahreinben egyértelművé vált, hogy a Honda valóban megérkezett az első helyekért vívott harcba. Külön öröm a japánoknak, hogy nem csak a Red Bull, de az AlphaTauri is rettentően versenyképes.
részletekPerez a forgalmat hibáztatja korai kieséséért
Miközben csapattársa megszerezte a pole-pozíciót, Sergio Perez szép csendben Pierre Gasly és Alexander Albon nyomdokaiba lépve már a Q2-ben elvérzett. Rossz lóra tett Perezzel a Red Bull?
részletekVerstappené a szezon első pole-pozíciója
Max Verstappen szerezte meg a 2021-es szezon első pole-pozícióját, ezzel a Red Bull holland versenyzője várhatja az első rajtkockából a szezonnyitó Bahreini Nagydíjat.
részletekAz év első időmérője percről percre
Most ugrik a majom a vízbe - ahogy mondani szokták, avagy eljött a pillanat, amikor végre reális képet kaphatunk az egykörös Formula-1-es erőviszonyokról. Vajon kitart Max Verstappen és a Red Bull lendülete?
részletekAlbont talán a jó időmérője sem menti meg
Mindenki találgatja, lesz-e helye Alexander Albonnak a jövő szezonban a Red Bullnál. Abu Dhabiban ismét négy hellyel kikapott a kvalifikáción Max Verstappentől, pedig ő maga úgy érzi, az egyik legjobb időmérője volt.
részletekStatisztika: Így teljesítettek a csapattársak az időmérőkön
Abu Dhabiban véget ért a 2020-as Formula-1-es szezon utolsó időmérő edzése. Lássuk, hogyan teljesítettek egymással - és a beugrókkal - szemben a csapattársak. Voltak igencsak súlyos vereségek.
részletekVerstappen mindkét Mercedest legyőzte Abu Dhabiban
Tűzijátékkal zárult az F1-es szezon utolsó időmérő edzése, amelyen a Red Bull holland pilótája lesipuskásként húzta be a pole-pozíciót annak ellenére, hogy az utolsó percekig a két Mercedes között billegett az első hely sorsa.
részletekÍgy zajlott a szezon utolsó időmérő edzése
Vajon az időmérőn is Verstappen lesz a leggyorsabb vagy szokás szerint tarolnak a Mercedesek? Ez az Abu Dhabi Nagydíj kvalifikációjának fő kérdése – tartsatok velünk, ha nem akartok lemaradni!
részletek