Horner
Egyre biztatóbb a Red Bull versenytempója
2018-ban nem gondoltuk volna, hogy a Red Bull már az első futamon dobogót szerez a Hondával. Azóta is megmaradt a jó forma, és Christian Horner joggal bízhat a további sikeres együttműködésben.
részletekHorner: Ne higgyék, hogy Verstappen távozik
Bár a Red Bull egyelőre kisebb lemaradásban van a Ferrari-Mercedes párossal szemben, a csapatfőnök egyértelműen biztos abban, hogy Max Verstappen marad, miközben Gasly is egyre jobb.
részletekRed Bull: Egyértelműen felzárkóztunk
Elégedett légkör uralkodik az energiaitalos istállónál, Pierre Gasly végre kezd ráérezni a Red Bullra, a csapatvezetés számára pedig világos, hogy zárkóznak a Ferrarira és a Mercedesre.
részletekA Red Bull kérte Verstappent, lassítson
Pierre Gasly remek versenyzéssel jelentkezett Bakuban, de kardántengelye felmondta a szolgálatot. Ezek után a másik Red Bull pilótát is kérték, ne nyomja túlságosan, nehogy megismétlődjön a probléma.
részletekVan ok az elégedettségre a Red Bullnál
Christian Horner csapatfőnök eddig teljes mértékben azt kapja a Hondával való szövetségtől, amit várt. Szoros és jó kapcsolat a felek között, megbízható, folyamatosan fejlődő motor és autó.
részletekHorner: Verstappen nagyon éretten versenyez idén
A Red Bull F1-es csapatfőnöke nem győzte dicsérni holland pilótája eddigi 2019-es teljesítményét, miközben úgy érzi, tempóból egyre közelebb kerülnek a másik két élgárdához is.
részletekA Red Bull egyelőre inkább a lemaradását csökkentené
Bár Helmut Marko a szezon elején arról beszélt, hogy a Red Bull akár öt futamot is nyerhet, a tanácsadóval szemben a csapatfőnök Christian Horner arról beszélt, hogy egyelőre a lemaradásukat kell csökkenteni.
részletekA Red Bullnál is fejlesztik az üzemanyagot
Christian Horner szerint ez egy olyan terület, ahol még sok teljesítményt lehet találni és úgy érzi, hogy ez a Ferrari egyik titka - most már náluk is javában zajlik a munka az ExxonMobil-Honda párossal.
részletekHorner: Gaslynak változtatnia kell
A csapatfőnök Christian Horner szerint újdonsült versenyzőjüknek, Pierre Gaslynak mindenképp változtatnia kell vezetési stílusán, ha hozzá akar idomulni a 2019-es autó, az RB15 adott tulajdonságaihoz.
részletekA Red Bull megoldotta egyik nagy problémáját
Az évad kezdetekor az energiaitalos istálló maga is elismerte, hogy leginkább aerodinamikailag sikerült félre az RB15. A csapatfőnök szerint ezen nagyjából túlléptek, de még van egy kis gond.
részletekA Red Bullnál már nem cél a győzelem
Öt futamot akarnak megnyerni idén, jelentették ki a Honda-partnercsapat részéről év elején. Christian Horner a Kínai Nagydíj után új, szerényebb elképzelést fogalmazott meg.
részletekA Red Bull örül az egyik Ferrari legyőzésének
A negyedik hely volt a maximum az energiaitalos alakulat számára, és ezt Max Verstappennel sikerült véghezvinniük. Pierre Gasly pedig első pontjait szerezte meg a Red Bull-lal, így Horner elégedett.
részletek